hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Harcsa a döntőbejutásért bokszolhat az EB-n

A Harkivban zajló Elit férfi ökölvívó Eb mai napján a három VB kvótás magyar öklöző közül Harcsa Zoltánnak sikerült továbbjutnia a négy közé, s ezzel már érmes és pénteken a döntőbejutásért küzdhet.

64 kg

Hovhannes Bacskov (örmény) – Kovács Richárd 5-0

Az agresszív örmény bajnok úgy kezdte az első menetet, mintha csak arra lett volna bízva, hogy ki jut a négy közé. Bacskov balkezeseinek egyáltalán nem találta az ellenszerét Kovács, akár fejre, akár testre érkezett a menetrendszerű és pontos balkezes. Az igen erőteljes kezdéssel felvonuló Bacskovot Kovács nem tudta kimozgatni a ritmusából, sőt a sajátját sem találta, nem volt olyan gyors, mint az előző meccsein.
Az első három perc érezhetően nem tett jót Kovács önbizalmának, amire a második menetben csak rátett Bacskov jobbkezese, ami után számoltak is a magyar versenyzőre.
A harmadik menetre Bacskov „lecsillapodott”, végig ellenőrzés alatt tartotta az ellenfelét, akinek most még megoldhatatlan volt az örménnyel szembeni hatékony fellépés.

75 kg

Harcsa Zoltán – Andrej Csemez (szlovák) 5-0

A tapasztalat és a feltörekvő ifjúság találkozóját hozta az érdekes technikai és taktikai csatát hozó meccs. A két olimpiát is megjárt, 24 éves Harcsa és az önbizalommal teli 19 éves Csemez mérkőzésének első menetében a magyar versenyző bal szemöldöke megsérült. Jött is Balzsay szövetségi kapitány azonnali reakciója: „Odabújni nem kell, inkább lépjél el!”

A második menetben a lendületes Csemez igazolta jó hírét, ugyan kevés pontos találat kísérte ezt a három percet, de ügyes kombinációkat mutattak a felek. Harcsa tartotta magát a taktikai utasításhoz és csak annyit bokszolt, amennyi a győzelemhez kellett. A mérkőzés végén Harcsa nagyon okosan kezelte ellenfelét, nem engedve teret neki és végül nyert (háromszor 29-28, kétszer 30-27 volt a pontozás). Harcsa legrosszabb esetben Eb-bronzérmes, mint ahogy 2013-ban is volt. 2015-ben bronzérmes volt a bakui Európa Játékokon. Ellenfele a döntőbejutásért pénteken az azeri Kamran Saksuvarly. A 25 éves azeri bajnokot jól ismerhetik a magyar szakemberek is, 2016-ban ezüstérmes volt a Bocskai emlékversenyen. Rióban az olimpián harmadik lett, miután az elődöntőben kikapott attól a kubai Lopeztől, aki Harcsát verte ki az első fordulóban és később meg is nyerte az olimpiát. Harcsa eddig még nem találkozott az azeri versenyzővel.

91 kg

Jevgenyij Tyisenko (orosz) – Hámori Ádám 5-0

A második menetben Hámori egy pontos jobbkezese tűnt fel, a magyar bajnok egyáltalán nem volt megilletődött a jelenlegi olimpiai, világ és Európa-bajnokkal szemben. Az orosz hegyként magasodott felette, de Hámori megpróbált élesen bokszolni, nem megfeledkezve a zártságról sem. Hámori jól teljesített, határozottan küzdött és megdolgoztatta a nagynevű bajnokot. Hámori is tartotta magát a taktikai utasításhoz, közel ment az oroszhoz, rátapadt és nem adta fel, hogy előre bokszoljon. Mind az öt pontozónál 30-27 volt a pontozás.

fotó: facebook

Közelgő események