hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Szombaton kezdődik a női EU bajnokság

Egy hete tartózkodik Olaszországban a női válogatott. Az edzőtábor célja a szombaton kezdődő Európai Uniós bajnokságra való sikeres felkészülés volt.

– A verseny előtti ráhangolódás volt az elmúlt egy hét lényege – mondta Kovács Mária vezetőedző. A munkát sajnos jelentősen befolyásolta az, hogy gyakran 40 fok feletti hőmérsékleteket mérnek Assisiben és el lehet képzelni, hogy ennek megfelelően hány fok lehet az edzőteremben, ahol az olasz és a bolgár bokszolók is szenvednek velünk együtt. Most már az utolsó simításokon is túl vagyunk, pénteken utazunk tovább Assisiből Casciába, mely szintén Perugia megyén belül található.

– A hét elsőszámú tanulsága mi volt?

– Szakmailag fontosnak tartom, hogy három lehetőségünk is volt közös sparringra a házigazdákkal és a bolgárokkal. Kedvezően alakult a mögöttünk álló hét abból a szempontból is, hogy a sérülések elkerülték a lányokat, a súlya mindenkinek rendben van. Ugyanakkor imitt-amott látom a fáradást is, néha az edzésből egy keveset vissza kellett venni, pihenőnapot is be kellett iktatni, aminek során felkerestük a kolostort a hegyoldalban. Jót tett a kirándulás, utána frissebben ment az edzés. Ebben az őrjítő hőségben különösen figyelni kell a versenyzőket, és testre szabottan kell kimérni a terhelést.

– Szatmári Petra Eb-ezüstérmesünk milyen állapotban várja a versenyt?

– A hét közepén ő is átlendült a holtponton és kezd jó formát mutatni.

A csapat:
Beri Krisztina (51 kg),
Szűcs Szabina (54 kg),
Mezővári Kinga (57 kg), újonc
Oláh Eszter (60 kg),
Szatmári Petra (75 kg).

Edzők: Kovács Mária, id. Balzsay Károly

Közelgő események