hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Kovács Ricsi: Tatán folytatódik a meló

Kovács Richárdnak (20) már volt nemzetközi tapasztalata. A 64 kg-ban induló bunyós a negyeddöntőig menetelt a 2015-ös U22-es Eb-n. Élete első felnőtt Eb-jén Kovács – aki az első körben a finn Rasmus Bergmant verte – a legjobb 16 között a fehérorosz Makszim Viszlouh ellen lépett szorítóba, és egyhangú pontozással győzte le a harkivi ökölvívó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, egyben világbajnoki kvótát szerzett.

– A nagybátyám, az unokatestvérem, édesapám, a bátyám vittek bele a bokszba már elég korán, hat-hét éves koromban. Közülük Laci bátyám volt a legeredményesebb sportoló, mert a serdülőknél magyar bajnok lett, sőt a korosztályos Eb-n érmet is szerzett. Szóval Máriapócson kezdtem bokszolni erőteljes családi támogatás mellett. Azonnal bele is szerettem a sportágba és ez már 13 éve tart. Hajstuk István volt az első edzőm, később Nyíregyházára kerültem, ahol Nagy Lajos foglalkozik velem.

– Hogy fogadja a családod, hogy 20 éves korodra már túltettél mindenkin és az Eb-n megszerezted a Vb indulás jogát?

– A családunk sajnos nehéz körülmények közt él, így anyagilag nem tudnak segíteni, de szeretetben és odaadásban maximálisan mellettem állnak. Szerény lehetőségeikhez mérten mindenben támogatnak.

– Máriapócson mit szólnak az emberek ahhoz, hogy Vb résztvevő lehetsz?

– Jó szívvel fogadják, de az önkormányzat sajnos nem vesz róla tudomást, semmilyen támogatásban nem részesítenek, hiába vagyok onnan az egyedüli nemzetközi rangú versenyző.

– Milyen álmokat dédelgetsz magadban, a pályád csúcsát hogy képzeled el?

– Egyértelműen az olimpiai szereplés, az olimpiai érem a célom.

– Amikor a harkivi Eb-re készültél, milyen tervekkel vágtál neki az útnak?

– Akkor is az éremszerzés lebegett a szemem előtt és a Vb kvóta megszerzése. A terv felét valóra is váltottam, de végül a ranglista harmadik örmény megállított az éremszerzésben, s ő végül Európa-bajnok lett. Tíz évvel idősebb nálam, ennyivel rutinosabb is, míg én még csak most kerültem be a felnőtt mezőnybe. Remélem, hogy már a világbajnokságon visszavághatok neki.

– A számodra sikeres Eb szereplés után hogy alakul a Vb felkészülésed?

– Két hét pihenő után indult a menet, egy hét a klubomban, majd Pesten, Mátraházán folytatódott a felkészülés. Az elmúlt héten én is szerepeltem Kőszegen az Ostrom Kupán, ahol egy nagyon hasznos bemutató meccset vívtam egy kubai sráccal. Kár hogy nem pontozták le, mert úgy érzem, hogy nem maradtam volna alul. Hétfőtől következik az utolsó fázis a kéthetes tatai táborral.

– Hogy ítéled meg az állapotodat, a felkészültségedet életed eddigi legnagyobb versenye előtt?

– Jelen pillanatban is jól érzem magam, de a következő két még sokat fog javítani rajtam. Úgy megyek Hamburgba, hogy nyerni szeretnék és semmi sem tántorít meg az utamon.

– A családodból valaki elkísér-e szurkolni?

– Sajnos nem engedhetik meg maguknak az utazást, de bízom benne, hogy az edzőm ott lehet.

Fotó: szon.hu

Közelgő események