hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Hámori Ádám: ” Az álmok valóra válnak, ha teszel értük valamit. „

– Hogy építettétek fel a munkát az Eb és a világbajnokság között? Mennyire sikerült megvalósítanod a felkészülésre kidolgozott terveket?

– Oh de régen is volt már ennek a szakasznak az eleje. Kellemes egy hetes Balaton parti pihenésre, szórakozásra kaptam lehetőséget az Eb után, be sem néztem a terembe, de a második hét már sokkal aktívabban telt, kocogással, biciklizéssel, de még nem bokszedzéssel. Aztán bele kellett állni a melóba. Itthon Varsányi Áronnal, a klubedzőmmel gyúrtuk az ipart illetve a válogatott edzőtáboraiban edzettünk. Volt arról is szó, hogy egy hetet Németországban is készülök, de ez a lehetőség kútba esett. Nem úgy az Ostrom Kupa, ahol Kőszegen a többiekhez hasonlóan én is bemutató mérkőzésen léptem ringbe.

– Milyen tanulságokat szűrtél le az Európa-bajnoki szereplésedből?

– A jelenlegi bokszban a három menetben az első másodperctől az utolsóig megállás nélkül ütni-vágni kell, a ma bírója értékeli, ha valaki harcosan végig küzdi a mérkőzést, nagy tempot kell diktálni, nyomást gyakorolva az ellenfélre, persze a védekezést sem figyelmen kívül hagyva. Az aktivitás a kulcsszó és ez a nyerő taktika alapja. Ez a számomra nem igazán újdonság, mert az utóbbi években erre álltam rá, ez fekszik nekem, mert kondival jól bírom a meneteket és ez a fajta boksz nekem teljes mértékben testhez álló. Az Eb megerősített abban a tudatomban, hogy ettől az úttól hiba lenne eltérni.

– Valóban az Eb-n is ezt a szellemet képviselted végig, s erről az orosz olimpiai, világ- és Európa-bajnok Jevgenyij Tyisenkó is mesélhetne, aki valószínűleg kisebb ellenállásra számított, mint amiben része volt. A pontozóknál az eredmény nem volt kérdéses, mind az öten valamennyi menetet 10-9-cel Tyisenkónak adták. Szerinted reális volt a pontozás?

– Azt gondolom, hogy az azért túlzás, hogy egyetlen menetet sem nyertem egyik bírónál sem. Nem vitatom a pontozást, de azért belülről úgy éreztem, hogy ennél azért szorosabb volt az az összecsapás.

– Az Eb azonban nem csak a ringben töltött idővel telt, mert közben sajnos kórházba is kerültél. Ez már a múlté, egészségesen várod a világbajnokságot?

– Az orosz elleni meccs utáni éjszakán derékfájdalomra ébredtem, de mivel évek óta gerincproblémával küzdök, erre gyanakodtam akkor is és igyekeztem nem foglalkozni vele. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy a vesémmel van a baj, csúsztam-másztam a fájdalomtól, elmondani sem tudom azt az érzést. Mentővel kórházba vittek, ahol 12 injekcióval enyhítettek a fájdalmamon. Kiderült, vesekőről volt szó, ami azonban nem nyugodott, sőt megint rákezdett az elviselhetetlen fájdalom és így ismét bevittek a kórházba, ahol az újabb beavatkozás nyomán végre megszabadultam a terheimtől. Azóta szerencsére sem ennek az esetnek az utóhatása, sem más nem zavarta a felkészülést, minden rendben van velem.

– A világbajnokságon láthatunk-e pluszt is benned az eddigiekhez képest?

– Sokszor az ösztöneimet követem, s ezen változtatnék, szeretnék a korábbiakhoz képest sokkal tudatosabb lenni, amire már kellően érett vagyok, mert szerintem sokkal letisztultabb a fejem.

– Nyilván nem ok nélkül, a honlapodon mottódként ez a mondat szerepel: ” Az álmok valóra válnak, ha teszel értük valamit. ”

– Igen Hamburgban is megfeszülök értük, szeretnék legalább olyan jó formát futni, mint Harkivban.

(dobor d)

fotó: vaol.hu

Közelgő események