hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Kovács Richárd sokat ígérő bemutatkozása az ökölvívó vb-n

A hamburgi ökölvívó világbajnokságon a 75 kg-os Harcsa Zoltán után a 64 kg-ban Kovács Richárd is bemutatkozott. Élete első világbajnokságán indul, ugyanúgy mint ellenfele, a 28 éves naurui Colan Caleb. Mindketten jelentősebb nemzetközi tapasztalat nélkül mentek fel a ringbe, de ez a tény nem jutott érvényre, a két öklöző tiszta és sportszerű mérkőzést vívott, a végére egyértelmű magyar győzelemmel.
 
Az idei Óceánia-bajnokság 2. helyezettje egy-egy jobb horga, bal egyenese is ült, de Kovács volt a folyamatosabb, aki többet ütött és talált. Kovács szépen mozgatta ellenfelét, hol testre, hol fejre mért ütéssel haladt előre, és az ellentámadásaiban sem volt hiba. Nem véletlen, hogy a második harmad végén nagyon elégedett arckifejezéssel vonult a perces pihenőjére. A meccs képe a harmadik menetre sem változott, Kovács végig éles maradt és 5-0 arányban nyerte élete első világbajnoki mérkőzését. Egy ígéretesnek induló nemzetközi karrier első lépéseit láthatta a hamburgi közönség. Kovács következő ellenfele augusztus 27-én a hatodik kiemelt mongol Chinzorig Baatarsukh.
A világbajnokság nyitónapján Hámori Ádám is ringbe lép az este folyamán a 91 kg-ban.

Közelgő események