hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

“Az érzés adott: Zoli és Ádám miatt le vagyunk törve, Ricsinek pedig nagyon örülünk!”

Balzsay Karesszal beszélgettünk ma délelőtt néhány mondatot a tegnapi napról, íme az összegzése kérdésemre, hogy hogy érzik magukat és hogyan látja a tegnapi eredményeket:

„Az érzés adott: Zoli és Ádám miatt le vagyunk törve, Ricsinek pedig nagyon örülünk!

Zoli tegnap nem volt maximálisan éles és robbanékony, de a meccs teljesen sima volt. Nem gondolom, hogy mindig az kell, hogy feltrancsírozza az ellenfelet. Ez egy tiszta meccs volt, én a sarokban úgy láttam, hogy tiszta győzelem és ráadásul az olasz önmagához képest nem is bokszolt jól. Nyugodtak voltunk, Zoli látványosan bokszolt és az első és harmadik menetet nagyon simán hozta. A másodikat talán egy hajszállal oda lehetett adni Cavallaronak, de hogy a mérkőzést adták neki, az nagyon meglepett. Nem gondolom, hogy elfogult vagyok, de megnézem a meccset még jó párszor, hogy biztosan kijelenthessem, hogy ez a meccs elfogultság nélkül a miénk volt.

Ricsi következett ez után, neki az első vb-je és ez meg is mutatkozott az első másfél percben, amikor kissé görcsösen kezdett és beszedett néhány ütést. Szerencsére azonban hamar ráébredt, hogy sokkal jobb bokszoló az ellenfelénél, villámgyors lett és egyértelműen Caleb fölé kerekedett. Nagyon örülünk a győzelmének és azt remélem, hogy a következő körben, ahol sokkal nehezebb dolga lesz, mongol ellenfelével úgy kezd majd, ahogy most a harmadik menetben búcsúztatta naurui ellenfelét. Ricsi nagyszerű harcos, nagyon bízunk benne!

Az utolsó mérkőzés volt tegnap Ádámé, aki végig nagyon akarta a győzelmet, de sajnos valahogy nem akartak kijönni a kombinációk. Az első menetben nagyon nagyokat akart ütni, az első szünetben megkértem, hogy picit legyen lazább, üssön kissebbet, de az legyen pontos. Ádám követte is az utasítást és fellazult a másodiktól, de így sem lett igazán pontos, az ukrán viszont nagyon ügyesen váltogatta a technikákat és pontosan kivitelezte őket. Ádám is szépen talált az utolsó menetben és tényleg nagyot harcolt, de sajnos az eredményt már nem tudta megváltoztatni.

És hogy hogy érezzük magunkat? Hát a bili füle félig le van törve Zoli és Ádám miatt, mert mindkettő kubai ellenféllel bokszolt volna a következő körben és bár talán nem mi lettünk volna az esélyesebbek, de hatalmas dolog bokszolni a világ legjobbjaival és persze akár még le is győzni őket. Ricsi miatt nagyon boldogok vagyunk és bízunk benne, hogy sikerül tovább jutnia.

Egyébként azt gondolom, hogy a csapat nagyon fiatal és a mostani ifik közül néhányan jövőre felzárkózhatnak melléjük. Dolgozunk, edzünk rengeteget továbbra is, hiszen van még mit tenni 2020-ig!”

Kovács Ricsi következő ellenfelével, a mongol Chinzorig Baatarsukh-kal találkozik vasárnap a 16 között. Kövessétek oldalainkat, ahol folyamatosan tájékoztatunk az eredményekről és nézzétek élőben a mérkőzést!

Szép volt fiúk! Hajrá Ricsi! Hajrá Magyarok!

Kendi Hana

Közelgő események