hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Vasárnap lépnek szorítóba az első párok az U22-es Európa-bajnokságon

Természetesen mind a női, mind a férfi versenyzőink is részt vesznek a korosztályos kontinensviadalon.

Március 25-én kezdődnek a küzdelmek a selejtezőkkel, majd március 31-én jönnek az elődöntők, végül húsvét vasárnap kerül sor a finálékra. A megmérettetésnek a romániai Târgu Jiu ad otthont, magyar nevén Zsilvásárhely. A település Havasalföldön található, Olténia északi részén, közel Erdély déli határához, a Zsil-folyó völgyében, a városról azt is érdemes tudni, hogy Gorj megye székhelye.

Női szövetségi kapitányunk, Kovács Mária a verseny előtt osztotta meg velünk gondolatait: „Első éves felnőttek is mérkőznek majd tőlünk, akiknek ebben a korosztályban lesz a debütálásuk. Nagy Angéla és Juhász Adrienn már voltak ifjúsági és junior válogatottak is, így a legtöbbet tőlük várjuk majd a tornán.

Fontos lenne, hogy minél több meccsen lássuk a lányokat, hogy megtudjuk a befektetett munkával hol tartunk, hogy állja meg a csapat a helyét a nemzetközi mezőnyben.

Természetesen egy éremnek mindig mindenki örül, ha sikerül medált szereznünk, az rendkívül nagy örömmel töltene el”.

Férfi szakágunk első embere, Balzsay Károly ezt várja a viadaltól: „Nekünk most már csak abban szabad és kell gondolkoznunk, hogy a nagy nemzetközi világversenyekről érmet, érmeket hozzunk haza. Aranyat nyerni rendkívül nehéz lesz ebben a felhozatalban, ha két medállal térünk haza, legyenek bármilyen színűek is, akkor elégedett leszek az eredménnyel”.

Honlapunk, hivatalos Facebook oldalunk természetesen naprakészen beszámol majd az eseményekről, illetve, ha sikerül élő streamet is szerezni a versenyhez, azt is megosztjuk az ökölvívás szerelmeseivel.

Most is, mint mindig, legyen az a mottónk, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyar boksz!!!

Közelgő események