hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

A szakáll is segítette Fodor Milánt az első győzelemben

Fodor Milán a tavalyi Európa Játékokon és a világbajnokságon is nyert mérkőzéseket, és a sorsolására ezúttal sem lehetett panasz. Az észt Szemjon Kamanyin nem tartozik a súlycsoport kiemelkedő alakjai közé, és ennek megfelelően Fodor Milán kezdte jobban a mérkőzést, megpróbálta irányítani a találkozót. A második menetben Milán fokozta a tempót, a harmadikban pedig az észtnek négyszer is az orvosi sarokba kellett mennie ápolásra. Kamanyin folytathatta a meccset, de Fodor Milán felőrölte, és a legjobb tizenhat közé jutott, és már csak egy lépésre van a kvótától.

„Bolat utasításait követtem, próbáltam úgy felépíteni a meccset, ahogy kérte. Az első harminc másodpercben térképeztem, utána felpörgettem a ritmust, és úgy érzem, már az első menet is remek volt, amely korábban nem mindig sikerült. Erősebbnek vártam az észtet, és nagyon örülök az első sikernek, mert menetenként egyre jobb voltam. Remek érzés volt szakállban bokszolni, így az ellenfelek talán félelmetesebbnek néznek, nem egy babaarcú tinédzsernek,” lelkendezett Fodor Milán az összecsapást követően.

Szerző: Kincses Tibor

Közelgő események