hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

A jövő évre halasztották az olimpiát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden hivatalosan bejelentette: Thomas Bach elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök megállapodott abban, hogy a tokiói olimpiát egy évvel elhalasztják és legkésőbb 2021 nyarán fogják megrendezni. Az olimpiák modernkori 124 éves történetében először kerül sor a játékok elhalasztására.

A két vezető a világjárvány kialakulására hivatkozva, valamint az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) kapott legfrissebb tájékoztatás adatait alapul véve döntött a játékok elhalasztása mellett, a sportolók és valamennyi résztvevő egészségének a megőrzése érdekében.

 Az ötkarikás játékokat már ötször is törölték: az első világháború idején az 1916-os berlini játékok maradtak el, majd a második világháború alatt az 1940-es, eredetileg Tokiónak, majd Helsinkinek ítélt, valamint az 1944-es londoni nyári, továbbá az 1940-es szapporói és az 1944-es Cortina d’Ampezzó-i téli olimpia megrendezésére nem került sor.

Pár napja még a NOB elnöke a tokiói olimpia esetleges lemondásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy „ A koronavírus miatti lemondás a 206 országból érkező összesen 11 ezer sportoló álmát törné szét.”

Az elmúlt hetekben egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás jelentené a lehető legjobb megoldást az olimpia esetében is. Kanada és Ausztrália elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg az olimpiát, bojkottálja az eseményt.

Az olimpiai játékok térdre kényszerítésében valószínűleg komoly szerepet játszott, hogy az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) is bejelentette: a halasztást tartja a legjobb megoldásnak. Az Egyesült Államok nemcsak messze a legsikeresebb nemzet a modern olimpiák történetében, de a NOB bevételeinek több mint felét is biztosítja a televíziós jogdíjak és szponzorok révén.

Kedden az Új-Zélandi Olimpiai Bizottság is a halasztás mellett tette le a voksát és jelezte, hogy a sportolói nem tudnak a megfelelő módon készülni az olimpiára.

Előzetes számítások szerint Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerül a nyári tokiói olimpia és paralimpia elhalasztása.

A kialakult helyzetben a legfontosabb szempont az egészség és az élet védelme.

Közelgő események