hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Virbán Martin – A cél egyértelműen az olimpia

Az 52 kilós súlycsoport minden összecsapása nemzetközi színvonalú volt a 97. felnőtt országos bajnokságom. A Budapesti Honvéd 22 esztendős ökölvívója, Virbán Martin nyerte meg a légsúlyt, két nagyon komoly riválist győzve le a magyar bajnokságon. A remek edzésmunkát végző versenyző céljait is megfogalmazta a vele készült interjúban.

„Nagyon jól éreztem magam az egész versenyen, a körülmények is kiválóak voltak. A felkészülésem nagyon jól sikerült, a súlyomat tudtam hozni már a verseny előtt egy héttel, így nem azért kellett edzenem, hogy súlyban legyek.

Az elődöntőben nagyon jól ment a bunyó, a döntő sokkal nehezebb volt számomra, alaposan megizzadtam. Szaka ellen sokat kellett mozognom lábon, próbáltam kibokszolni és kihasználni a magassági fölényem. A döntőben pont ellentétes volt a taktika, mert Csóka Nándi magasabb tőlem, így a belharcokat kellett erőltetnem, amely így egy nagyon nehéz finálét jelentett nekem.

Az egyik legfőbb erősségen, hogy a súlycsoportomhoz képest nagy az ütőerőm, amelyet igyekeztem kamatoztatni a versenyen. Az erőnlétben még fejlődnöm kell, hogy a harmadik menet is ugyanolyan sebességgel menjen, mint az első.

Az új MÖSZ vezetés nagyon korrekt, Bertók Róbert szövetségi kapitány személyében pedig egy kedves, és őszinte embert ismertem meg. Úgy gondolom, hogy tökéletes szövetségi kapitánya lesz a magyar válogatottnak.

A versenyt követően még nem volt ünneplés, mert azonnal katonai kiképzésre kellett utaznom Szentendrére. A következő célom, hogy a Bocskai emlékversenyen is aranyérmet szerezzek, így esélyem legyen Magyarországot képviselni a világkvalifikációs tornán. Az olimpia a cél egyértelműen,” fogalmazta meg céljait a magyar bajnokságot követően Virbán Martin.  

Közelgő események