hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Interjú a Hollandiából hazatérő magyar bajnok Dudek Beátával

Dudek Beáta régi vágya teljesült, amikor a magyar bajnoki aranyérmet a nyakába akasztották a 97. felnőtt országos bajnokságon Győrött. A háromszoros holland bajnok visszatelepült Magyarországra, és remek teljesítménnyel, sokat ütve irányította az összecsapásait, a döntőben a rutinos Beri Krisztinát is felülmúlva.

„Nagyon jól éreztem magam a magyar bajnokságon, profi szervezés volt, és mindenkinek javulhatott kicsit a közérzete. A magyar bajnoki cím megszerzése felemelő érzés, és nem tudok elég hálás lenni az azoknak az embereknek, akik bíztak bennem, felkészítettek, valamint nem kételkedtek semmiben.

Sikerült magam is meglepnem a teljesítményemmel, egy teljesen új élethelyzet közepén vagyok. Budapestre kellett költöznöm, és új csapattal, a Vasassal kellett készülnöm. Nagyon nyitott, segítőkész csapatról van szó, jobbat nem is kívánhatnék magamnak, így már a felkészülésem is sikeres volt.

Úgy gondolom, hogy a heti 40 munkaóra mellett elég jól ment a boksz a magyar bajnokságon, de tudom, nemzetközi szinten ez még természetesen nem elég. Fejben nagyon összeszedett voltam a döntők napján, sikerült mindent kikapcsolnom, és ez hozta meg a sikert.

Csak az járt a fejemben, hogy imádom a sportot, és azért csinálom, hogy boldoggá tegyem önmagam. Egyszerűen csak hagytam megtörténni a dolgokat, nem stresszeltem a mérkőzéseimen. A gyorsaságomon, és az állóképességemen még sokat kell javítanom, hogy legközelebb ne csak kakukktojás legyek.

A következő cél a világkvalifikációs torna, és bízom benne, lesz esélyem a kvótát megszerezni. A 2024-es olimpia is természetesen a fókuszban van, de elsőként csak a kvalifikációs tornára koncentrálok,” értékelte örömmel teljesítményét Dudek Beáta.   

Közelgő események