hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

A magyar bajnokságok legemlékezetesebb pillanatai – Két olimpiai bajnokunk is győzedelmeskedett 1929-ben

Hatodik alkalommal került megrendezésre a felnőtt egyéni magyar ökölvívó bajnokság 1929-ben, amelynek egyediségét az adta meg, hogy két olimpiai bajnokunk is aranyéremmel zárt Budapesten. Kocsis Antal friss amszterdami olimpiai aranyéremmel a zsebében negyedik magyar bajnoki címét szerezte 1929-ben. Énekes István ezen a versenyen gyűjtötte be első bajnoki aranyát, amelyet több siker, köztük az 1932-es Los Angeles-i olimpiai arany is követett.

A Budapesti TK nyerte meg a magyar csapatbajnokságot 1929-ben, míg az egyéni nemzeti bajnokságon a Ferencváros bizonyult a legjobbnak négy első helyezéssel. 1930-ban Magyarország Európa-bajnokságot rendezhetett Budapesten, így az 1929-es magyar bajnokság egyben válogatóverseny is volt legjobbjaink számára.

Énekes István mindössze 18 esztendős volt 1929-ben, de a Budapesti Vasutas ökölvívója nem talált legyőzőre a légsúlyú mezőnyben. Egy évvel korábban az olimpiai válogatón kikapott Kocsis Antaltól, de még 1928-ben 17 évesen megnyerte a Budapest-bajnokságot. A vasúti tisztként dolgozó Énekes első felnőtt magyar bajnoki címét 1929-ben szerezte meg, majd ezt két Európa-bajnoki-, valamint egy olimpiai arany követte.

Kocsis Antal volt 1929-ben a magyar ökölvívás ünnepelt sztárja, aki harmadik bajnoki címét követően légsúlyban olimpiai aranyérmet szerzett Amszterdamban 1928-ban. 1929-ben már a harmatsúlyban szerepelt, de negyedik magyar bajnoki címének megszerzésében senki sem állíthatta meg a ferencvárosi versenyzőt.

Kocsis Antal klubtársa, az amszterdami olimpia negyeddöntőse, a 20 esztendős Széles János nyerte meg a pehelysúlyú magyar bajnokságot 1929-ben, majd egy évre rá Európa-bajnoki címet szerzett Budapesten. A szintén amszterdami olimpikon Gelb Miklós 1925-ben a harmatsúlyban diadalmaskodott a magyar bajnokságon, majd ezt követően pehelysúlyban, és a könnyűsúlyban is a csúcsra ért. 1929-ben elsőként ötödik alkalommal szerezte meg a magyar bajnoki címet.

Tokai Lajos váltósúlyú győzelmét követően a ferencvárosi Szigeti Lajos első magyar bajnoki címét ünnepelhette 1929-ben, amelyet Európa-bajnoki cím, és 59-szeres válogatottság követett. A Ferencváros negyedik bajnoki címét Réti-Rusovszky Sándor szerezte meg, míg a nehézsúlyban az egy évvel korábban egy súlycsoporttal lejjebb diadalmaskodó Bokodi Lajos győzte le ellenfeleit.

A győztesek listája az 1929-es magyar bajnokságról

Légsúly (50,8kg): Énekes István, Budapesti Vasutas

Harmatsúly (53,5kg): Kocsis Antal, Ferencváros

Pehelysúly (57,2kg): Széles János, Ferencváros

Könnyűsúly (61,2kg): Gelb Miklós, NSC

Váltósúly (66,7kg): Tokai Lajos, BTK

Középsúly (72,6kg): Szigeti Lajos, Ferencváros

Félnehézsúly (79,4kg): Réti-Rusovszky Sándor, Ferencváros

Nehézsúly (+79,4kg): Bokodi Lajos, Budapesti Vasutas

Közelgő események