hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Egy meccs dönt Tokióról- interjú Fodor Milánnal

A tavaly márciusban félbeszakított londoni olimpiai selejtező nyolcaddöntőjében több mint egy év csúszással bokszolhat Fodor Milán. A Vasas-Süllős 63 kilós öklözője a Bocskai-emlékversenyen mérheti fel, hol tart a felkészülésben.

Egy meccs a világ, azaz az olimpia. Milyen érzésekkel készül?

Olyan szempontból előny, hogy tudom, ki ellen bokszolok – mondja a Vasas-Süllős 63 kilós ökölvívója, Fodor Milán – Így aztán a lengyel Damian Durkacz erényeinek és hiányosságainak a feltérképezésére is jut idő, akárcsak a profiknál. Azaz optimistán tekintek a mérkőzés elé.

A selejtező helyszíne változott, az időpont újra bizonytalan. Befolyásolja ez bármiben is az edzéseket?

Egyelőre úgy készülünk, hogy április huszonkettedikétől kezdünk, próbálok pozitív maradni, és semmilyen negatív tényezőre nem úgy tekinteni, mint ami hátráltathat. Állítólag február tizenhetedikéig minden kiderül.

Előbb azonban jön a Bocskai, Debrecenben legalább lekerülhet a ringrozsda.

Remek szintfelmérő lesz a debreceni torna, örülök neki, mert meccsünk az utóbbi időben nem nagyon volt, és mivel rengeteg ország jelezte a részvételét, legalább meg tudjuk nézni, hogy pontosan hol tartunk.

Durkacz itt lesz?

Gondoltam már rá, úgy vagyok vele, ha eljön, hát eljön. Ha pedig össze is kerülnénk, az tényleg szép lenne… De bármi is lesz Debrecenben, abból igyekszünk profitálni az olimpiai selejtezőre.

Ha nem sikerül az európai kvalifikációs tornán kvótát szerezni, mi lesz?

Az esély egy meccsre szól, az is lehet, hogy ha nem jönne össze, nem is én mennék a júniusi világkvalifikációra. Mindenesetre a jó debreceni szereplés nagyban segíthetné Bertók Róbert kapitányt is abban, hogy mellettem tegye le a voksát.

Közelgő események