hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

A kőszegi Buza Rafael – Elsőéves ifiként nagyon jó érzés, hogy aranyérmet szereztem az Énekes emlékversenyen

A serdülő Eb-ezüstérmes kőszegi Buza Rafael idén tölti be csak 17. életévét, de már közel száz mérkőzésnél jár karrierje során, így nyugodtan kijelenthető, ha ezen az úton halad tovább, a magyar ökölvívás nagy ígérete lehet az elkövetkezendő években.

Az Énekes István emlékversenyen debütált az ifjúsági mezőnyben a 2004-ben született tehetség, és a legerősebb súlycsoportban, a 64 kilóban kellett bizonyítania. Két nemzetközi szinten is magasabban jegyzett riválist, a nyíregyházi Petrimán Milánt, és a kétszeres junior Eb-bronzérmes pécsi Samu Ferencet is maga mögé utasítva lett aranyérmes az Énekes emlékversenyen.

„Nagyon vártam már az éles küzdelmeket, kíváncsi voltam milyenek lesznek a három perces menetek, amelyek még újak nekem a junior korcsoportot követően. Nagyon készültünk erre, és úgy gondolom, remekül ment a boksz, valamint összességében jól éreztem magam a ringben.

A nézők persze nagyon hiányoztak az Énekes emlékversenyen, de a hangulat így is jó volt a megmérettetésen. Mindenki nagyon felkészült erre a versenyre, az ellenfeleim remek állapotban voltak, így jó csatákat vívtunk.

A célom az volt, hogy jól mutatkozzak be az ifjúsági mezőnyben, ami szerencsére elég jól sikerült, és mindent ki is adtam magamból. Erősségem most a gyors, pontos ütések voltak, de a lábmunkámon bőven van még mit javítani. Szoknom kell a három perces meneteket, sok verseny szükséges ehhez.

Két nagyon kemény riválisom volt, de mind Petrimán Milán, mind Samu Ferenc ellen az elejétől fogva irányítani akartam a mérkőzéseket. A döntő volt a legnehezebb összecsapás, de az erős ütéseim jól sikerültek.

Elsőéves ifiként nagyon jó érzés, hogy aranyérmet szereztem egy ilyen színvonalas versenyen, és remélem, sok ilyen lesz még a jövőben. Most szombaton Kókára utazunk egy meghívásos nemzetközi versenyre, ez lesz a következő állomásom.

Az idei évben az októberi ifjúsági Európa-bajnokság a legfőbb célom, ott szeretnék egy nagyon kiemelkedő teljesítményt elérni. Dolgozunk tovább keményen, és mindent megteszek a sikerért,” összegezte teljesítményét, összecsapásait, és céljait a 16 éves kőszegi Buza Rafael.  

Közelgő események