hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Tizenöt magyar ökölvívó az ifjúsági vb-n, a lengyelországi Kielcében fél év csúszással rendezik meg a tornát

Legutóbb, még 2018-ban Budapest volt a házigazdája az ifjúsági világbajnokságnak, amelyet 2008-tól neveznek így, korábban (1979-től) junior-világbajnokság volt a neve. A magyar ökölvívók közül a mögöttünk lévő évtizedekben Káté Gyula (2000), Bedák Pál (2004) és Bacskai Balázs (2006) nyert aranyérmet. A világ legtehetségesebb 17–18 éves öklözői tavaly novemberben Kielcében találkoztak volna, ám a koronavírus-járvány miatt ezt a versenyt erre az esztendőre halasztották. A legfontosabb azonban az, hogy április 10. és 24. között megrendezik!

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség döntése értelmében (ha nem is minden súlyban, de) nagy csapattal veszünk részt a világbajnokságon.

„Egyeztettem a korosztályos edzőkkel, valamint a szakágvezetőkkel is, hiszen csapatban dolgozunk, ami elmondható az egész szövetség munkájára – indokolta a válogatást Bertók Róbert szövetségi kapitány. – Azt hiszem, ilyen egység, mint amilyen most van, nem mostanában volt a szövetségben. Az indulókat több körös válogatás után választottuk ki. Mivel a verseny időpontja megváltozott, így azokat a versenyzőket is számításba vehettük, akik idén már első éves felnőttek lettek. A végső döntésre befolyással volt a tavalyi ifjúsági országos bajnokság, de a felnőtt magyar bajnokság helyezései, valamint az idei Énekes István Emlékversenyen mutatott teljesítmény is. Ugyanakkor több olyan súlycsoport is volt az Énekesen, ahol a győztes a kora alapján még nem indulhat el az ifjúsági világbajnokságon.”

Azokban a súlycsoportokban, ahol mindezek után még maradtak kérdőjelek, egy utolsó válogatóra került sor Vecsésen – ezen több kategóriában is minimális különbség volt az A- és a B- keret versenyzői között. Bertók Róbert korábban is többször hangsúlyozta, hogy hazánkat mindig, minden súlycsoportban és korosztályban a legjobbak fogják képviselni a világversenyeken, nála ugyanis semmi más nem számít, csak a versenyzők teljesítménye és hozzáállása.

„A férfiak közül minden ökölvívónk technikás ökölvívást képvisel, de érettségét tekintve Nagy Wilson és Kiss Levente jár legelöl. A nőknél Balogh Zsanett és Szabó Szabina azok, akik már a felnőttek között is bizonyítottak, így a legnagyobb tapasztalattal ők utaznak a vb-re. Szabina esetében viszont még várjuk egy egészségügyi vizsgálat végső eredményét egy korábbi sérüléssel kapcsolatosan. Azokban a súlycsoportokban, ahol nem érezzük azt, hogy a versenyzők már elég érettek a nemzetközi mezőnyhöz, nem indítunk versenyzőt” – árnyalta a képet a szövetségi kapitány.

Öt edző (Nagy Lajos, Varsányi Áron, Ancsin Katalin, Törteli Ferenc és Finesz Ernő), továbbá Makocsai Sándor gyúró utazik a 15 tagú csapattal, amelynek hat női és kilenc férfi öklöző a tagja.

A magyar világbajnoki csapat A keret

Férfiak. 49 kg: Hegedűs Levente (Csepel Király Team). 52 kg: Bernáth László (DVSC). 56 kg: Száraz Gergő (Csepel Király Team). 60 kg: Samu Ferenc (PVSK). 64 kg: Petrimán Patrik (NYVSC). 69 kg: Nagy Wilson (Madárfészek-UTE). 75 kg: Szigetvári Bendegúz (Érd). 91 kg: Beri Kevin (NYVSC). +91 kg: Kiss Levente (Madárfészek-UTE)

Nők. 51 kg: Balogh Zsanett (Hajdúszoboszló). 54 kg: Szabó Szabina (Csepel Király Team). 57 kg: Varga Beáta (Hell Fight SE). 60 kg: Dobos Rebeka (KSI). 75 kg: Varga Boglárka (Győri Gladiátor). +81 kg: Bereczki Fanni (Szent Pál Akadémia)

A Magyar Világbajnoki csapat B keret

Férfiak. 56kg: Rózsavölgyi Márk (Taksony Sportegyesület). 60kg: Római Ruben (Madárfészek-Békési Torna Egylet). 64kg: Horváth Krisztián (Belvárosi Box Klub Kecskemét). 75kg: Provics Gergő (Központi- Sport és Ifjúsági Egyesület). 91kg: Sebők Zsolt (Központi- Sport és Ifjúsági Egyesület).

Nők. 57kg: Megyeri Barbara (Szeged Box Club). 60kg: Dóka Aliza (Vasas-Süllős Boxing Team). +81kg: Hoffmann Réka (Pécsi Vasutas Sportkör)

AIBA NŐI ÉS FÉRFI IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG

Helyszín: Kielce, Lengyelország

Időpont: 2021. április 10–24.

Indulás: Tata – 2021. április 10., 7 óra

Helyszínre érkezés: Kielce – 2021. április 10., kb. 15 óra

Hazaindulás: Kielce – 2021. április 24., 7 óra

Hazaérkezés: Budapest – 2021. április 24., kb. 15 óra

Közelgő események