hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Tizenhárom nemzet 204 versenyzője mérlegelt kedden reggel a 70. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen

Tizenhárom nemzet 204 versenyzője mérlegelt kedden reggel a 70. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen. A sorsolást követően az első napon két ringben 38 mérkőzést rendeztek meg az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Az ünnepélyes megnyitón a csapatok bevonulását követően Minczér Gábor, Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere és Tóth Zsuzsanna , a Magyar Ökölvívó Szakszövetség főtitkára köszöntötte a résztvevőket, az edzőket, és nézőket, kiemelve a nagy hagyományú verseny történelmi névadójának hősiességét. é. A MÖSZ és az Egri Városi Sportiskola rendezésében magyar, osztrák, finn, osztrák, belga, francia, román, szlovák, szlovén, moldáv, cseh, lengyel és svájci bunyósok léptek szorítóba.

Az első napon összesen 38 mérkőzést bonyolítottak le, a selejtezők keretében. Előbb a junior lányok és fiúk léptek szorítóba, majd az ifjúságiak selejtezőivel zárult az első versenynap. Az első párban a ciprusi Laila Abdulatif nyerni tudott magyar Bojti Gréta ellen. Jól kezdtek a lengyelek, mindhárom junior versenyzőjük győztesen hagyta el a szorítót. Vereség nélkül zártak a románok is. A magyarok közül magabiztos bunyót mutatott Oláh Levente, Balogh László, Hamar Levente és Búza Rómeó. A legnagyobb közönségsikert a debreceni Lakatos Kevin aratta. A 81 kg-os bunyós felőrölte a francia Babacar ellenállását, aki a 3. menetben feladta a küzdelmet. Egri Városi Sportiskola 3 versenyzője közül a junior 60 kg-os Farkas Dominik 3:2-es pontozással verte a Tóth Györgyöt és bejutott a nyolc közé. Szerdán 14 órától indul a program. Összesen 49 találkozót láthat a közönség.
FOTÓ: Lénárt Márton

Forrás: https://agriasport.hu/index.php?pid=hvlink&sorszam=21008

Közelgő események