hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Olimpiai boksztörténetünk tíz aranyérme az összesített rangsor hetedik helyét jelenti

A magyar ökölvívás összesen tíz olimpiai aranyérmet gyűjtött be, ehhez további két ezüst-, és nyolc bronzérem társult. Érmeinket 1928 és 2000 között értük el, ezzel pedig hazánk a hetedik az összesített éremtáblázaton, csupán az Egyesült Államok, Kuba, Nagy-Britannia, Olaszország, a már nem létező Szovjetunió, valamint Oroszország előz meg minket a rangsorban.

A magyar ökölvívás nemzetközi szinten az 1924-es párizsi olimpiai játékokon debütált, Lőwig Béla lett sportágunk első olimpikonja 96 évvel ezelőtt. Az 1920-as antwerpeni ötkarikás eseményen Magyarország nem vehetett részt az első világháborúban betöltött szerepe miatt, vesztes félként nem indultatott a belgiumi olimpián, amelyre közvetlenül a trianoni békeszerződést követően került sor.

A magyar ökölvívás első olimpiai érme rögtön a legfényesebb, egy arany lett, amelyet Kocsis Antal gyűjtött be a légsúlyúak mezőnyében az 1928-es amszterdami olimpián. A légsúlyban induló Kocsis Antal 1927-ben a berlini Európa-bajnokságon már szerzett egy ezüstérmet a nemzetközi mezőnyben, így rutinosan érkezett Hollandiába, ahol mind a négy ellenfelét legyőzve lett aranyérmes.

Kocsis Antal első magyar olimpiai bokszaranya után csak a következő 1932-es játékokig kellett várni a következő nagy sikerre. A legkisebbek küzdelme, a légsúly ezúttal is magyar sikert hozott, az 1930-ban Európa-bajnok Énekes István szerezte az ökölvívósportunk második olimpiai aranyérmét 1932-ben, Los Angeles-ben.

A magyar ökölvívás fejlődését nagyban segítette, hogy mind az 1930-as, majd azt követő 1934-es Európa-bajnokságot Budapest rendezhette meg. Kocsis Antalt, és Énekes Istvánt követően Harangi Imre lett a magyar ökölvívósport harmadik olimpiai bajnoka, aki Berlinben ért el a csúcsra. Négy évvel Énekes sikerét követően ezúttal nem a legkisebbek között érte el a magyar boksz a következő nagy sikerét, Harangi Imre a könnyűsúlyúak között lett aranyérmes az 1936-os berlini olimpián.

A magyar ökölvívás legnagyobb sikerét a második világháborút követő első olimpiai játékokon érte el, amelyre 1948-ban Londonban került sor. Addig és azóta sem fordult elő, hogy két magyar ökölvívó ugyanazon az olimpián aranyérmet szerezzen. Csík Tibor és a legendás Papp László a magyar boksz negyedik és ötödik olimpiai aranyérmét szerezte meg Londonban 73 évvel ezelőtt.

Papp László első magyarként kétszeres olimpiai bajnok lett sportágunkban, a finn fővárosban, de Erdei János és Juhász István is pontszerző ötödik helyen zárt 1952-ben. Papp László londoni olimpiai aranyérmét követően 1949-ben, és 1951-ben is Európa-bajnoki címmel zárt, így nem okozott meglepetést, hogy a magyar ökölvívás legendája második olimpiai aranyérmét szerezte meg Helsinkiben.

Az 1956-os melbourne-i olimpia nemcsak a magyar, hanem a világ ökölvívásában is korszakalkotó sikert hozott. Első alkalommal fordult elő, hogy egy bokszoló háromszoros olimpiai bajnok legyen sportágunkban. Ez nemzeti ikonunknak, Papp Lászlónak sikerült, aki a londoni, majd helsinki aranyérmeit követően Melbourne-ben is az olimpiai dobogó legfelső fokára állhatott fel. 

A Papp-korszak három olimpiai bajnoki címmel ért véget az 1956-os melbourne-i játékokon, de a magyar ökölvívás képes volt újabb aranyérmet szerezni négy évvel később Rómában. A mindenki által Békának hívott Török Gyula a legkisebbek között a légsúlyban ért fel a csúcsra az 1960-as római olimpián. A szovjet Szergej Szivko nagy fölénnyel győzte le korábbi ellenfeleit, de Török Gyula időben megtalálta az ellenszert a kombinációira, és olimpiai aranyérmet vehetett át Rómában.

A magyar ökölvívás kilencedik olimpiai aranyérmét az új súlycsoportnak számító 48kg-ban Gedó György érte el az 1972-es müncheni játékokon. Európa-bajnokunk esélyesnek számított a nyugatnémet városban, és észak-koreai ellenfelét legyőzve a dobogó legfelső fokára állhatott. Orbán László, és az Európa-bajnok Kajdi János ezüstéremmel zárt Münchenben, míg Botos András bronzot vehetett át, így egyedülálló módon négy magyar is dobogóra léphetett 1972-ben.

A moszkvai olimpiai játékokon Váradi János, és Lévai István révén két bronz volt a magyar delegáció mérlege 41 évvel ezelőtt. Az 1984-es Los Angeles-i játékokat ki kellett hagynia a magyar válogatottnak, de Isaszegi Róbert révén egy újabb bronzzal tért vissza a szöuli olimpiára csapatunk 1988-ban.

Barcelona négy évvel később szenzációs sikereket hozott, Kovács István mellett Mizsei György és Béres Zoltán három bronzéremmel zárta az 1992-es eseményt. Kokó, Kovács István elégedetlen volt a barcelonai bronzzal, és négy évvel később ihletett formában bokszolta végig az atlantai játékokat, megszerezve ezzel a magyar ökölvívás tizedik, és egyben (eddig) utolsó olimpiai aranyát. Négy évvel később a világbajnok Erdei Zsolt egy bronzéremmel zárta a 2000-es sydney-i olimpiát.

Közelgő események