hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Bernáth Attila állt a legközelebb a bravúrhoz a belgrádi világbajnokságon

Mindhárom versenyben lévő magyar ökölvívó érdekelt volt a belgrádi világbajnokság nyolcadik versenynapján. Sajnos egyik versenyzőnknek sem sikerült az igazi bravúr, a legjobb nyolc közé jutás, amelyre utoljára 2013-ban volt példa felnőtt férfi világbajnokságon. Bernáth Attila állt legközelebb a bravúrhoz, míg ezen a világbajnokságon erőn felül teljesítő Kovács Pali és Kovács Ricsi is mindent beleadott az esti programban. Bernáth Attila szép győzelmét követően az oroszok U22-es Európa-bajnoka, Ahtem Zakirov ellen lépett ringbe első magyarként. Orosz ellenfele szeptemberben megnyerte a nemzeti bajnokságot, a kétszeres Európa-bajnok rutinos Vaszilij Jegorovot is legyőzve. Attila nem az a típus, aki megijed bárkitől is, és határozottan kezdte a mérkőzést, nagyot harcolt már az első menetben is. Attila a második menetben nyújtotta a legjobb teljesítményét, és a pontozói lapokon hat percet követően lényegében meccsnullra álltak a felek. A mindent eldöntő harmadik menet utolsó pillanatában Zakirov nagy ütése miatt számolni kellett Attilára, amely eldöntötte az összecsapást. Ahogy véget ért Attila mérkőzése, a szakmai stáb rohanhatott a következő bemutatásra, Kovács Ricsi következett ugyanis az ötödik párban. Mexikói riválist legyőzve Ricsi a legjobb tizenhat között a török Kerem Özmen ellen lépett ringbe, aki meglepetésre legyőzte a szerbek korábbi orosz válogatottját, Pavel Fjodorovot az előző körben. Ricsi nem találta meg a legjobb ellenszert a török tehetség ellen, több mindennel próbálkozott, de ezt a mai feladatot nem tudta megoldani. Kovács Pali észt és lengyel ökölvívók legyőzésével élete legjobb nemzetközi teljesítményét nyújtotta ezen a világbajnokságon. A tizenhat között folytathatta a 2018-as budapesti ifi világbajnok kazah Nurbek Oralbaj ellen, és volt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor át tudta venni az irányítást. Kazahsztán nagyhatalom sportágunkban, és a negyeddöntők előtt is a legeredményesebb nemzet a világbajnokságon, még a legjobb nyolcban is tíz ökölvívójuk áll. Pali a második menetben volt a legjobb, de a harmadik menetre már nem maradt annyi energiája, hogy ezt a tempót azonos szinten végigbírja, így búcsúzott, de eredményes Vb-t zárt. „A mai napon három ökölvívónk lépett ringbe a legjobb nyolc közé jutásért a belgrádi világbajnokságon. Elsőként Bernáth Attila az U22-es Európa-bajnok orosz ellen, és igyekeztünk egy egyszerűbb taktikát alkalmazni. Arra kértem, hogy amikor beérkezik az orosz, akkor próbáljon meg egy-egy horoggal ellépni oldalra, és visszatámadni, illetve balegyenesekkel megelőzni őt, és fejre felütésekkel kooperálni. Elismerésre méltó volt Attila teljesítménye, és egy olyan versenyzőt kényszerített hátramenetre, amelyet eddig még nem láttunk. Egy borzalmasan kemény első menet után tudott hozni egy második felvonást, és a harmadik az utolsó pillanatig dőlhetett volna ide, és oda is. Gyakorlatilag az utolsó másodpercben rálépett egy olyan ütésre, amely miatt rá kellett számolni, és lehetséges, hogy ezen múlt Attila győzelme. Azt kell mondanom, hogy maximálisan elégedett vagyok, jó úton halad, és az elmúlt egy évben nagyon komoly személyiségfejlődésen ment keresztül. Jó érzés számomra, hogy fegyelmezett lett, hozza a súlyokat, profi szemlélettel vágott neki a világbajnokságnak, a csapat teljes értékű tagja volt.Kovács Ricsi egy tehetséges, erős és gyors török ellenféllel szemben bokszolt, és sajnos nem találta meg az ütőtávot. Az első menetben a török szabálytalan ütéssel, szabálytalan felületen, de megcsípte Ricsit, amely kihatott a teljesítményére. Arra kértem Ricsit, hogy próbáljon meg közelebb kerülni, duplázza meg a balokat, több torzsmozgással csökkentse a távolságot. Sajnos ezt nem sikerült megoldani, és a mai napon a török meglepetésszerűen olyanokat húzott elő a tarsolyából, amelyekre nem volt megfelelő válaszunk, ezzel együtt elégedett vagyok vele. Harmadik párként Kovács Pali kazah ellenféllel szemben lépett ringbe két győzelmét követően. A kazah egy számmal nagyobb méretűnek tűnt, és elvitte az első menetet, a másodikban Palit nagyobb elánra buzdítottuk, mondtuk neki, hogy több ütésre lesz szükség, ha meg akarja nyerni ezt a mérkőzést. Ezt Pali meg is fogadta, a második menet végét remek hajrával zárta, de sajnálatos módon a bírók ezt is teljesen a kazahnak adták, amely előtt egy kicsit értetlenül álltam. A harmadik menetben Pali már nem volt a legfrissebb a második nagy hajrája miatt, így egyhangú pontozással nyert a kazah. Elégedett vagyok Palinak a világbajnokságon nyújtott teljesítményével, nagyon szépen küzdött, és bízom benne, hogy ezzel a lendülettel tud majd továbbmenni.Összegzésként azt tudom elmondani, hogy szerettem volna nagyobb eredménnyel hazamenni, még ha ez a világbajnokság valamelyest sikeresnek mondható. Sok győzelmet szereztünk, volt egy-kettő véleményes vereségünk is. Egy olyan csapattal jöttem ki, amelynek nagyon erős volt a szellemisége, az összetartó ereje. Mindannyian gond nélkül hozták a súlyaikat a korábbi évekkel ellentétben, és volt olyan napunk a világbajnokságon, amelyen háromból hármat tudtunk nyerni. Mindannyian természetesen elfáradtunk a világbajnokságon, és vegyes érzelmeink vannak. A jó dolgoknak örülni kell, ami pedig nem sikerült úgy, ahogy terveztük, abból pedig tanulni. Nekem, és a versenyzőknek is fel kell használnunk ezeket a tapasztalatokat, és a saját hasznunkra fordítani. Hamarosan következik a magyar bajnokság, kíváncsi vagyok mennyire rendeződik át a keret, az ifjúságiak mennyire törnek előre. Jövőre felnőtt Európa-bajnokság lesz, készülünk rá, nagyon jó csapatunk van, sikerült összekovácsolódnunk. Büszke vagyok rá, hogy az élén állhatok ennek a csapatnak. Régi Dani, és Alvics Gyula állandó segítőim, szeretném megköszönni az egész éves munkájukat, valamint a két kollégának, Füzesy Zolinak és Ráth Mikinek, akiket még kihoztunk Belgrádba. Bízom benne, hogy ezen az úton tudunk tovább menni, és nagy eredményeket érhetünk el a magyar ökölvívásnak. Köszönjük az otthoni szurkolók támogatását is!Szeretném megköszönni a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek az egész évben nyújtott támogatását, azt hogy, elnök úr, valamint a teljes elnökség mindig kiálltak a szakmai döntéseim mellett. Szeretném a versenyen nyújtott segítségét megköszönni Tóth Zsuzsanna főtitkár asszonynak, dr. Pálos Péter csapatvezetőnek, Makocsai Sándornak, valamint Kincses Tibornak, mindannyian támaszaink voltak Belgrádban,” összegezte Bertók Róbert szövetségi kapitány nemcsak a nyolcadik versenynapot, hanem a teljes világbajnokságot.A nyolcadik napi magyar eredmények a belgrádi világbajnokságon51kg: Bernáth Attila – Ahtem Zakirov (orosz) 0:563.5kg: Kovács Richárd – Kerem Özmen (török) 0:580kg: Kovács Pál – Nurbek Oralbaj (kazah) 0:5

Közelgő események