hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Hámori Luca – Fantasztikus, hogy kilencedik alkalommal lettem magyar bajnok

Hámori Luca a magyar női ökölvívás egyik legnagyobb ígérete, és 20 éves kora ellenére elegendő rutinnal rendelkezik ahhoz, hogy bármikor berobbanhasson a nemzetközi felnőtt mezőnybe is. Az egri felnőtt női országos bajnokságon Hámori Luca minden ellenfelét idő előtt győzte le, annak ellenére, hogy a felkészülése a betegsége miatt nem volt tökéletes.Hámori Luca már 2016-ban junior Eb-ezüstérmet szerzett, amelyet további sikerek követtek a korosztályban, majd az ifjúságiak között. Ifjúsági olimpikonunk idén az U22-es Európa-bajnokságon nagyon nehéz sorsolást kapott, de két rutinos ökölvívó legyőzésével végül bronzérmet szerzett Olaszországban. „A megszokotthoz képest kicsit kevesebbet tudtam készülni az országos bajnokságra, mivel előtte két héttel arcüreggyulladással feküdtem otthon, illetve dolgoznom is kellett, de próbáltam a lehető legtöbbet kihozni a felkészülésemből. Ezen a betegségen kívül szerencsére sérülésmentesen telt a felkészülésem az egri versenyre. A verseny hangulata remek volt. Több korosztály vett részt egyszerre az eseményen, amely sokkal jobb hangulatot teremtett, a szurkolótáborok is nagyobbak, valamint hangosabbak voltak. A negyeddöntőben sajnos sérülés miatt nem állt ki az ellenfelem, így rögtön már az elődöntővel kezdhettem a versenyt, ahol egy szegedi lánnyal bokszoltam. Az első menetben az ellenfél edzője bedobta a törülközőt, így bejutottam a döntőbe, ahol egy balatonlellei lány várt rám. Tudtam, hogy az elejétől kezdve határozottan, és magabiztosan kell bokszolnom, amely sikerült is, így szintén korán véget ért a mérkőzés. Nagyon jó érzésekkel töltött el, hogy immáron a kilencedik alkalommal állhattam fel a dobogó legfelső fokára idehaza.A felnőtt női világbajnokságot elhalasztották a következő esztendőre, így idén kicsi az esélye, hogy még szerepelni fogok nemzetközi versenyen. A jövő hetet Szlovákiában töltjük edzőtáborban, így igyekszem éles maradni, de a fő formát majd a 2022-es női világbajnokságra szeretném időzíteni. Jelen pillanatban az a cél, hogy csapattag legyen a világbajnokságon, és az, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek majd az eseményen. Szeretnék éremmel hazatérni, de nagyot akarok álmodni, a céljaim egyértelműek a jövőben. Remélem, minél több nemzetközi versenyen tudok indulni a világbajnokság előtt,” nyilatkozta a 20 éves Hámori Luca, aki már a harmadik felnőtt magyar bajnoki címét nyerte meg fiatal kora ellenére.

Közelgő események