hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Nagy sikerrel, 137 ökölvívó részvételével zajlott a 7. Edzőküzdelmi Nap Kőszegen

Kőszegen zajlott a hagyományos Edzőküzdelmi Nap, amelyet már a hetedik alkalommal rendezett meg a boksz egyik nyugat-magyarországi fellegvára. Varsányi Áron, a Fitt-Box Club vezetőedzője ezúttal is népes tábort hozott össze, négy nemzet és 137 bokszoló képviselte magát a hangulatos, de parázs eseményen.

A Béri Balog Ádám Általános Iskolában zajlottak az edzőmérkőzések, amelyeket mindenki nagyon komolyan vett, elvégre egy nagyon fontos év előtt áll szinte valamennyi korosztály. Ebben az évben a felnőtteknek, az ifjúságiaknak, a junioroknak, és a serdülőknek egyaránt rendeznek fontos nemzetközi eseményeket, így minden tapasztalat hasznos a felkészülés során.

„A hétvégén egyesületünk már a hetedik alkalommal rendezte meg az Edzőküzdelmi Napot, amelyre minden évben érkeznek ökölvívók az ország minden pontjáról, valamint a környező országokból, hogy versenykörülmények között vívjanak felkészülési mérkőzéseket egymással.

Idén is rendkívül szép, 178 fős előnevezést követően végül négy ország, 25 egyesület és 137 ökölvívó vett részt a rendezvényen. A három ringben összesen 66 mérkőzés zajlott le, az utánpótlás korcsoportoktól az elit női és férfi kategóriákig. Kivétel nélkül minden korcsoportban akadtak parázs mérkőzések, számos válogatott kerettag is a résztvevők között volt Kőszegen.

Az ökölvívók teljes mértékben odatették magukat, így valóban verseny hangulatot teremtettek az Edzőküzdelmi Napon. A párosításon szereplő mérkőzéseken kívül biztosítottunk plusz teret az egyesületek számára, hogy spontán kesztyűzések során is összemérhessék tudásukat a versenyzők egymással, és minél több ellenféllel szemben gyakorolhassanak. Többen két, három ellenféllel szemben is megmérették magukat.

Minden évben nagy örömmel tölt el minket, hogy ilyen nagy létszám mellett rendezhetjük meg az Edzőküzdelmi Napot. Annak idején azért is álmodtuk meg ezt az egészet, mert rögtön az év elején több fontos verseny előtt állnak az ökölvívók, amelyre változatosabb felkészülést biztosít egy ilyen jellegű rendezvény, és az alapozásból érkezve felmérhetik, hol tartanak, miben kell fejlődniük.

Emellett a kezdő versenyzők is tesztelhetik tudásukat, tapasztalatot szerezhetnek számukra ismeretlen ellenfelekkel szemben, a rutinos ökölvívók pedig fejleszthetik korábban megszerzett tudásukat. Bízunk benne, hogy jövőre is hasonlóan jól, és eredményesen indíthatjuk az esztendőt,” foglalta össze a 7. Edzőküzdelmi Nap tapasztalatait Varsányi Áron, a Fitt-Box Club motorja.

Közelgő események