hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Csóka Nándor és Cservenka Róbert is bronzérmes Usti Nad Labemben, az erős Grand Prix versenyen

Csóka Nándor és Cservenka Róbert egyaránt bronzérmesek lettek a Csehországban zajló Grand Prix versenyen, miután mindketten szoros mérkőzéseken vereségeket szenvedtek. Ezzel biztossá vált, hogy a holnapi döntőkben egy magyar ökölvívó lesz érdekelt a roppant erős nemzetközi versenyen.

A magyar csapat az eseményt felkészülésnek használja a felnőtt férfi Európa-bajnokságra, és kemény munkából érkezett Csehországba. A csapat azon tagjai, akik már nincsenek versenyben, rengeteget kesztyűztek a többi nemzet versenyzőivel, és mindenki azon dolgozik, hogy a május végi Európa-bajnokságra legyen megfelelő formában. Bertók Róbert értékelte az elődöntőben látottakat: “Csóka Nándi viszonylag jól kezdte az első menetet, és főképpen, amikor már nem ment annyira előre, hanem elkezdett a kontrákra építeni. Ez volt az ellenfele taktikája is, akkor lett eredményesebb, így 3:2-re hozta az első menetet. Több, és pontosabb első kezet kértem tőle, valamint azokra a hátsó kezeket, de a sok dulakodás széttörte a második menetet, amit az örmény kapott 3:2-re.Elmondtam Nándinak, hogy a harmadik menet fog dönteni, és több kettes, valamint hármas kombinációt kell ütnie, hogy elkerülje az egyes ütésekbe való beleesést. Nándi nagyon szép találatokat vitt be, amivel teljesen elbizonytalanította az ellenfelét, akinek, csak egy-két mozzanata volt az utolsó menetben. Döbbenten vettük tudomásul, hogy a tiszta harmadik menetet az örménynek adták oda, és ezzel a mérkőzést is. Nem tudom, hogy mit néztek a bírók, de nem azt a meccset, amelyiket mi, az biztos. Cservenka osztrák ellenfele jó fél fejjel magasabb volt, ezért a taktika egyértelműen az volt, hogy ütésekkel kerüljön közel, és zárja le az elmozgás útját. Az osztrák valamivel élénkebben kezdte az első menetet, amit el is vitt a bíróknál. A második menetben Robi magasabb fokozatra kapcsolt, és megnyerte a középső felvonást. A harmadik menet bármelyik versenyzőnek adható lett volna, de az osztrák kapta. Robi mindent megtett a győzelemért, és végig rohamozta az osztrák versenyzőt, aki a folyamatos fogásokkal részben hatástalanítani tudta a támadásokat. Robi hosszabb rehabilitációból tért vissza, és a tavalyi OB óta gyakorlatilag ez volt az első komolyabb versenye, ahol jól szerepelt,” – foglalta össze a harmadik versenynapot Bertók Róbert szövetségi kapitány.

A magyar csapat harmadik napi eredményei

54kg, elődöntő: Csóka Nándor – Rudolf Garbojan (örmény) 1:4

75kg, elődöntő: Cservenka Róbert – Marcel Meinl (osztrák) 1:4

Közelgő események