hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Női ifjúsági csapatunk felkészült a kvalifikációs Európa-bajnokságra

Női ifjúsági csapatunk nyolc fővel képviselteti magát az Ifjúsági Európa-bajnokságon, amelyet Roseto degli Abruzzi városa rendez meg Olaszországban, április 18-ától. A kontinensviadal lesz idén az egyedüli kvalifikációs esemény az Ifjúsági Olimpiai Játékokra, valamint az augusztusi budapesti ifjúsági világbajnokságra.

Női ifjúsági válogatottunk januárban a szerbiai Nemzetek Kupáján szerepelt az év nyitányaként, majd februárban a svédországi Golden Girl Box Kupán remekelt, amelyeket hazai események követtek, mint az Énekes István emlékverseny Budapesten és a Bornemissza emlékverseny Egerben. Kétszeres világbajnokunk, Kovács Mária és Ancsin Katalin vezetésével a csapat az olaszokkal, a lettekkel és az argentinokkal is készült közösen a sikeres szereplés jegyében.

“A felkészülést egy-két kisebb sérülés hátráltatta, de hamar túljutottunk ezeken a kisebb gondjainkon. A lányok egyre energikusabbak, ahogy közeledünk az ifjúsági Európa-bajnokság rajtjához, igyekeztünk jól adagolni a terhelést. Sikeresnek mondhatom a felkészülést, és bízom benne, hogy mindenki a legjobbját tudja nyújtani majd a kontinensbajnokságon. Sok függ majd a sorsolásunktól, de 2-3 érem reálisan benne van a csapatban” – értékelte a felkészülést Kovács Mária, női szövetségi kapitányunk.

A csapat tagja többek között a junior Eb-ezüstérmes kőszegi Hámori Luca, aki minden nemzetközi és hazai meccsét megnyerte az elmúlt másfél évben, és a könnyűsúly (60kg) egyik titkos favoritja. Varsányi Áron remek munkáját dicséri, hogy három kőszegi is szerepel majd az Ifjúsági Európa-bajnokságon, Luca mellett a junior Eb-bronzérmes duó Lakotár Hanna (51kg) és Ambrus Viktória (69kg) is ott lesz az olaszországi megmérettetésen.

A kaposvári junior Európa-bajnok Petrovics Gabriella (75kg) sérülést követően tér vissza, de teljes értékű felkészülést tudott végezni az elmúlt hetekben. A nagykanizsai Kondákor Emília ezúttal egy súllyal feljebb (54kg) szerepel, de sikeres felkészülésen van túl és képes lehet a legjobbak ellen is minőségi bokszra.

Matesz Viktória a szerbiai nemzetközi tornán remek teljesítményt nyújtott és megvan a szükséges tapasztalata, hogy többek ellen sikerrel vegye fel a harcot. A csapat tagja még a nyíregyházi Monostori Lídia (48kg) és a gyalogló karriert ökölvívásra cserélő békéscsabai Szabó Réka (64kg) is, mindkettőjüknek remek felmérő lesz a korosztályos Európa-bajnokság. A magyar csapatból öten is 2001-es születésűek, azaz a 2019-es ifjúsági eseményeken is szerepelhetnek majd.

Az induló magyar női csapat az Ifjúsági Európa-bajnokságon

 48kg: Monostori Lídia (Dávid SC, Születési idő: 2001. november 24.)

 51kg: Lakotár Hanna (Kőszegi Fitt-Box, 2001. július 27.)

 54kg: Kondákor Emília (Nagykanizsai BC, 2000. december 13.)

 57kg: Matesz Viktória (Kaposvári Nehézatlétikai SE, 2001. április 14.)

 60kg: Hámori Luca (Kőszegi Fitt-Box, 2001. március 1.)

 64kg: Szabó Réka (Békéscsabai Nagyszövetség Box SE, 2000. szeptember 30.)

 69kg: Ambrus Viktória (Kőszegi Fitt-Box, 2001. november 7.)

 75kg: Petrovics Gabriella (Ring SC Kaposvár, 2000. április 27.)

Közelgő események