hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Hét címvédő szerepel a Junior és Ifjúsági Ökölvívó Magyar Bajnokságon Debrecenben

A junior magyar bajnoksággal párhuzamosan az ifjúságiak nemzeti eseményére is sor kerül Debrecenben az elkövetkező napokban. Olyan tehetséges, és sokra hivatott versenyzők, mint Szabó Szabina, Dobos Rebeka, Varga Boglárka, Zúró Zsolt, Samu Ferenc vagy Kiss Hunor Levente szerepelnek majd az ifjúsági országos bajnokságon.

Az ifjúsági országos bajnokságon a 2002-2003-ban született versenyzők indulhatnak, az elit korcsoport határán lévő ökölvívók döntő többsége nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, és van olyan bokszolónk is, aki már legalább száz meccset vívott pályafutása során. Többen végig járták a ranglétrát a serdülőknél kezdve, majd a junioroknál folytatva, és most megérkezve az ifjúsági mezőnybe.

A korosztály első idei fontos eseménye az Énekes István emlékversenyre februárban került sor a koronavírus járvány előtt, amelyen hét női, valamint tíz férfi súlycsoportban küzdelmei zajlott. Az idei budapesti Énekes emlékversenyen győzedelmeskedő hét női és tíz férfi ökölvívó közül összesen tizenhárman jelezték részvételüket Debrecenben.

A 2019-es ifjúsági magyar bajnokságot Budapest rendezte meg november 13-a és 16-a között, a címvédők közül többen már az elit versenyeken szerepelnek, de heten ott lesznek Debrecenben is, és a trónjuk megőrzésére készülnek.

Összesen 31 lány és 74 fiú regisztrált az ifjúsági magyar bajnokságra, összesen 105 versenyző, amely sokkal magasabb, mint a februári Énekes emlékversenyen tapasztalható volt. Az ifjúsági lányok között a 48 kilósok mezőnyében neveztek a legtöbben, ott hárman is nemzetközi tapasztalattal felvértezett ökölvívók. Az ifjúsági fiúk között váltósúlyban (69kg) tizenhatan regisztráltak az eseményre, nagy csata várható az első helyezésért.

Az ifjúsági magyar bajnokság egyben válogató és erőfelmérő a közelgő ifjúsági Európa-bajnokságra. A nemzetközi tornákat követően az ifjúsági Európa-bajnokságra november 11-e és 23-a között kerül sor. Montenegró még egyetlen alkalommal sem rendezhetett még Európa-bajnokságot, Budva történelmi eseménynek lehet helyszíne a következő hónapban.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) idén novemberben rendezett volna ifjúsági világbajnokságot, de az esemény 2021 áprilisára lett halasztva, viszont ugyanúgy a 2002-2003-as korosztály tagjai vehetnek rajta részt. Az ifjúsági világbajnokságnak továbbra is a lengyelországi Kielce városa lesz a házigazdája.

A legjobban várt párharcok az ifjúságiak között

A lányoknál az 57 kilósok mezőnyében várhatóak a legnagyobb küzdelmek, az aranyérem sorsa háromesélyes ebben a kategóriában. Dobos Rebeka, Lukács Tifani Csenge, és Varga Beáta egyaránt 2003-as születésű, elsőéves ifjúsági versenyzők, de mindhárman jelentős nemzetközi rutinnal rendelkeznek. Dobos Rebeka a könnyűsúlyúak (60kg) között junior Eb-bronzérmet szerzett 2019-ben, ezúttal egy súllyal lejjebb szerepel Debrecenben. A kihívói szintén magyar bajnoki címekkel rendelkeznek, hármójuk küzdelme izgalmasnak ígérkezik az ifjúsági hölgyek között.

A fiúk között a váltósúly (69kg) népes mezőnyt vonultat fel, és a tizenhat regisztrált induló közül ketten is címvédők az ifjúsági magyar bajnokságon. Horváth Milán egy évvel ezelőtt a 64 kilósok között győzött, míg az újpesti Nagy Wilson a 69kg-ban lett magyar bajnok Budapesten 2019-ben. Mindketten rengeteget fejlődtek, erősödtek az elmúlt egy évben, így kettejük párharca igazi kuriózumnak számíthat majd a Hajdúságban. Nagy Wilson tavaly szerepelt a szófiai ifjúsági Európa-bajnokságon is, ahol remekül küzdött, és nemzetközi tapasztalatansága ellenére bizonyította erejét. Amennyiben mindketten a döntőig menetelnek, akkor a bajnokság egyik legizgalmasabb fináléja következhet.

Akikre érdemes figyelni az ifjúsági magyar bajnokságon:

– Balogh Zsanett, női 48kg – Ifjúsági Eb-5. helyezett 2019-ben

– Szabó Szabina, női 54kg – Aranyérmes szerbiai, és magyar nemzetközi tornákon

– Megyeri Barbara, női 54kg – Junior Eb-5. helyezett 2019-ben

– Dobos Rebeka, női 57kg – Junior Európa-bajnoki bronzérmes 2019-ben

– Lukács Tifani Csenge, női 57kg – Kétszeres junior magyar bajnok

– Varga Beáta, női 57kg – Junior magyar bajnok

– Varga Boglárka, női 81kg – Junior Eb-5. helyezett 2019-ben

– Táskai Sára, női +81kg – Ifjúsági Eb-5. helyezett 2019-ben

– Rózsavölgyi Márk, férfi 52kg – Kétszeres junior magyar bajnok

– Zúró Zsolt, férfi 56kg – Ifjúsági Eb-bronzérmes 2019-ben, Junior Eb-bronzérmes 2018-ban

– Samu Ferenc, férfi 60kg – Kétszeres junior Eb-bronzérmes

– Szőllősy Áron, férfi 64kg – Junior magyar bajnok

– Nagy Wilson, férfi 69kg – Ifjúsági magyar bajnok

– Horváth Milán, férfi 69kg – Ifjúsági és junior magyar bajnok

– Kiss Hunor Levente, férfi +91kg – Junior Európa-bajnoki ezüstérmes

Közelgő események