hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

A magyar bajnokságok legemlékezetesebb pillanatai – Lakatos Pál, Nagy János, Balzsay Károly és Hídvégi György voltak 2000 klasszisai

A hetvenhetedik magyar ökölvívó bajnokságot Kecskeméten bonyolították le 2000-ben két hónappal a sydney-i olimpiát követően. Lakatos Pál tíz év dominanciát követően ismét bajnok lett a legkisebbek között, és olyan klasszisok szereztek aranyérmet húsz évvel ezelőtt, mint Nagy János, Balzsay Károly, Hídvégi György és Garai Emil.

A súlycsoportok száma továbbra is 12 volt, a kislégsúlytól (48kg) a szupernehézsúlyig (+91kg) bokszolhattak a versenyzők. A sydney-i olimpián bronzérmet szerzett Erdei Zsolt, de a magyar bajnokságon már profi karrierje miatt már nem vett részt. Budapest rendezhette meg a junior világbajnokságot közvetlenül a felnőtt magyar bajnokság előtt, amely sokak karrierjének adott nagy lendületet.

Lakatos Pál 1990-ben szerezte meg első aranyérmét a 67. országos bajnokságon, majd ezt követően három olimpiai játékokra is kvalifikált. 2000-ben 32 esztendősen a magyar boksz legrutinosabb tagja volt, és Tóti Gábor ellen megvédte címét a kislégsúlyban (48kg). Vakherda Sándor részt vett a tamperei Európa-bajnokságon az év során, és bajnoki címet is szerzett Mucsi Ottó legyőzésével.

Farkas György többéves nemzetközi rutinnal rendelkezett 2000-ben, a tamperei Európa-bajnokságon bronzéremig jutott. Nagy meglepetésre nem tudta megvédeni magyar bajnoki címét, a debreceni Siroki Norbert szoros mérkőzésen győzte le. Az atlantai olimpiai negyeddöntős Nagy János újabb magyar bajnoki címet szerzett 2000-ben, ellenfele a szintén rutinos Barta Zsolt volt a fináléban.

Az Eb-résztvevő Maczik Róbert nagy csatában szerezte meg a könnyűsúly (60kg) aranyérmét, a debreceni Kertész Henrikkel parázs küzdelmet vívtak. Mészáros József 1997-től kezdve a második számú versenyző volt a kisváltósúlyban (63,5kg), de 2000-ben már a csúcsra ért Gerebecz József legyőzésével.

Balog Vilmos 1997-ben a budapesti világbajnokságon szép sikerekkel zárt, 2000-ben már rutinos versenyző volt a nemzetközi porondon is. A győri Kovács Attila ellen technikailag és taktikailag is jobbnak bizonyult a váltósúlyú (67kg) döntőben. Az atlantai olimpikon Nagy József nyerte meg a következő súlycsoportot, Sulák András ellen sikeres csatát vívott.

Balzsay Károly junior Eb-ezüstérmes volt 1997-ben, egy évvel később már sikert sikerre halmozott a felnőttek között is. A 21 éves Balzsay részt vehetett a sydney-i olimpián is, és Szűcs István ellen bajnoki címet védett Kecskeméten. A szintén junior Eb-ezüstérmes Hídvégi György a félnehézsúlyban (81kg) nem talált legyőzőre, uralta a kategória küzdelmeit 2000-ben is.  

Garai Emil remek évet zárt 2000-ben, a tamperei Eb-n szerzett bronzérmét követően a magyar bajnoki címét is megvédte a nehézsúlyban (91kg) Varga Balázs ellen. Kurtucz Csaba 18 esztendősen a junior Vb-n negyeddöntős volt, majd röviddel a nemzetközi eseményt követően a magyar bajnokság döntőjében Hart Pétert is legyőzte első hazai címét szerezve meg.

A győztesek listája az 2000-es magyar bajnokságról

Kislégsúly (48kg): Lakatos Pál

Légsúly (51kg): Vakherda Sándor

Harmatsúly (54kg): Siroki Norbert

Pehelysúly (57kg): Nagy János

Könnyűsúly (60kg): Maczik Róbert

Kisváltósúly (63,5kg): Mészáros József

Váltósúly (67kg): Balog Vilmos

Nagyváltósúly (71kg): Nagy József

Középsúly (75kg): Balzsay Károly

Félnehézsúly (81kg): Hídvégi György

Nehézsúly (91kg): Garai Emil

Szupernehézsúly (+91kg): Kurtucz Csaba    

Közelgő események