hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Budai Vivien – Hiszek az elvégzett munkában és a Bocskain minden edzői utasítást követek, hogy a legjobbamat hozzam ki

Budai Vivien már a 2015-ös tajvani junior női világbajnokságon bronzérmet szerzett, majd az ifjúságiak között is a magyar válogatott egyik oszlopos tagja volt. A 80 kilóból elindulva intenzív edzésekkel fogyott le a váltósúlyúak (69kg) mezőnyébe, és a rengeteg belefektetett munkát követően a Bocskai emlékversenyen már valami nagyot szeretne elérni a felnőtt nemzetközi mezőnyben is.

Budai Vivien hatalmas csatában alulmaradt a 97. felnőtt országos bajnokságon az elődöntőben Hámori Lucával szemben, és bronzérmet szerzett. A KSI 21 éves ökölvívója nemcsak a nemzetközi mezőnnyel néz farkasszemet a Bocskai emlékversenyen, de a legnagyobb hazai riválisaira is figyelnie kell.

„Két nap kivételével decemberben az ünnepeket is végig edzettem a terveknek megfelelően, hogy idén a lehető legjobb formámban legyek. A családommal töltöttem azt a két napot, csak nagyon gyorsan eltelt, ennek ellenére teljesen feltöltődtem.

Amennyiben nem dolgozok, napi két edzéssel készülök már január eleje óta a Bocskai emlékversenyre. A Bocskai egy nagyon erős verseny, igyekszem tudásom maximumát nyújtani majd Debrecenben.

Reggel másfél órát edzem, elsősorban szakmai és koordinációs feladatokat végzünk a klubomban. A délutáni a hangsúlyos edzés két óra időtartamban, és az minden nap máshogy van felépítve, így nagyon változatos.

Van szakmai zsákos edzés hétfőnként, majd két nap, amely erősítéssel-futással van összekötve, kedd-csütörtöki napokon. Szerdán kötöttebb feladatos kesztyűzés, pénteken pedig általában szabad sparring a program.

Igyekeztem kihozni magamból a legjobbat fizikailag és mentálisan is a felkészülés során, jelenleg mind a kettőt elég jónak érzem. Minden majd a versenyen fog megmutatkozni, hogy ténylegesen így van-e. Technikailag mindig van mit csiszolni, a legutóbbi versenyeken elkövetett hibáimat próbáljuk kijavítani.

A Bocskai emlékversenyen szeretnék minél jobb eredményt elérni természetesen, ez Debrecenben nem lesz egyszerű, de minden edzői tanácsot meg fogok fogadni a mérkőzéseimen. Erős a mezőny a súlycsoportomban, de hiszek az elvégzett munkában, és abban, hogy ez sikerülni fog.

Az idei évben a világkvalifikációs tornán való részvételt tűztem ki legfőbb célnak, ezért a legjobbnak kell lennem a hazai versenyen, és minden egyéb megmérettetésen. A kvóta lebeg a szemem előtt, mint mindenkinek,” összegezte felkészülését a KSI egyik legjobb női versenyzője, Budai Vivien.    

Közelgő események