hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Bernáth László megfordította a mérkőzést és legyőzte lengyel ellenfelét Kielcében

A Kielcében zajló ifjúsági világbajnokságon az első napon nem örülhettünk magyar sikernek, de a másodikon Bernáth László révén megszületett első győzelmünk is. Negyvenhét pár küzdelmeire került sor a második napon, amelyen három magyar ökölvívó volt érdekelt magasan jegyzett riválisokkal szemben. Varga Beáta és Dobos Rebeka nem jutott tovább a legjobb nyolc közé, Bernáth Laci viszont biztosította helyét a tizenhatban.

A debreceni Bernáth László a lengyel Jakub Krzpiet ellen kezdte meg a szereplését az ifjúsági világbajnokságon az 52 kilósok mezőnyében. Lengyel ellenfele 2017 óta tagja a válogatottnak, és korábban a legkisebbek között szerepelt, míg idén márciusban a Danas Pozniakas tornán már az 52 kilóban szerzett ezüstérmet.

A lengyelekhez híven Krzpiet folyamatosan jött előre, és nagy motivációval kezdte a mérkőzést, az első menetben több ütést indított sikeresen. Bernáth a második menetben átvette az irányítást, és elbizonytalanította lengyel ellenfelét, amely a harmadik három percet is meghatározta. A mérkőzés második felében mutatott teljesítményével Bernáth megfordította az összecsapást, és a legjobb tizenhat közé jutott a világbajnokságon, első győzelmünket szerezve.

Varga Beáta alaposan belehúzott a sorsolásnál, az indiaiak veretlen világklasszisa, Poonam várt rá a legjobb tizenhat között. Indiai ellenfele egy nagy riválist, a kolumbiai Vanessa Arboledát búcsúztatta az első napon, de friss volt a második összecsapásán is Varga Bea ellen. Poonam még sohasem vesztett egyetlen mérkőzést sem, az elmúlt hét évben mindent megnyert, így a magyar versenyző reálisan tisztes helytállásra számíthatott. Az indiai lány túl erősnek bizonyult, a mérkőzésvezető a harmadik számolást követően kihirdette Poonam RSC győzelmét.

A KSI junior Eb-bronzérmes versenyzője, Dobos Rebeka sem kapott könnyű ellenfelet, az üzbég női ökölvívás utánpótlás szintjén már közelíti a fiúk színvonalát, miután 2014-ben tudatosan elkezdtek foglalkozni a hölgyekkel. Dilfuza Bekova Ázsia ifi-bajnokságon volt bronzérmes 2019-ben, és a felnőttek között is ért márt el nemzetközi sikereket az elmúlt hónapokban. Rebeka harcosan kezdett, de az üzbég remekül kamatoztatta magassági fölényét és távolról indított sikeresen. Az egy évvel idősebb, és nemzetközi szinten rutinosabb üzbég pontosabban ütött az első két menetben. A 17 éves magyar nem adta fel a küzdelmet, szépen harcolt a harmadik menetben, de Bekova jutott tovább a legjobb nyolc közé.

Közelgő események