hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Remek döntős mezőny az egri serdülő, junior és női országos bajnokságon az elődöntőket követően

Újabb maratoni nap és két ringben hatvan pár mérkőzéseire került sor a serdülő, a junior, valamint a női országos bajnokság harmadik versenynapján, Egerben. A győztesek döntőt bokszolhatnak Egerben, és nemzetközi szinten is jegyzett csatákra lehet számítani mindhárom korcsoportban. A nap egyik legszorosabb mérkőzésén Budai Vivien legyőzte Vetró Gabriellát, és az aranyéremért léphet ringbe. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség tagszervezetei alaposan kitettek magukért, kemény felkészülést követően közel rekordszámú klub adta le nevezését. Összesen nyolcvan klub 294 versenyzője vesz részt az idei serdülő, a junior, valamint a felnőtt női országos bajnokságon Egerben. Három nap alatt összesen 170 pár küzdelmeire került sor, és a még versenyben lévők szombaton az aranyérmekért léphetnek ringbe. A serdülő korosztályban a 2007, és 2008-ban született versenyzők indulhatnak, a junioroknál pedig az idősebbek, a 2005-ös, valamint a 2006-os korcsoport tagjai bokszolhatnak. Mindkét korcsoport tagjai között idei Eb-érmesek is akadnak, így a szakmai stáb a magyar bajnokságon a fejlődésüket is figyelheti. A nap mérkőzéseBudai Vivien a 2019-es Európa Játékokon a negyeddöntőig menetelt, és hat éve rendszeres résztvevője a nemzetközi eseményeknek is. A nemzetközi szövetség augusztus elseje óta új női súlycsoportokat vezetett be, Vivien pedig a váltósúlyban (66kg) találta meg az igazi kategóriát. A KSI 22 esztendős versenyzője a tavaly visszatérő kőbányai Vetró Gabriella ellen lépett ringbe a legjobb négy között, és ahogy várható volt, nagy csatára kényszerült. Vivien megtalálta a legmegfelelőbb távolságot és ritmust időben, és a nap egyik legszorosabb mérkőzésén győzedelmeskedett. A nap rövid összefoglalójaA serdülők között már nemzetközi rutinnal is büszkélkedő Körömi Ábel a 42kg-osok közötti elődöntőben Héli Gábort győzte le, így egy nagyon érdekes párharc alakult ki a döntőben. Ellenfele a fináléban a Vajda Istvánt búcsúztató az Edőcs István SE tehetsége, Jóni Rikárdó lesz, aki az idei serdülő Európa-bajnokságon ezüstérmes lett. Jóni egy súllyal feljebb lépett az augusztusi serdülő Eb-t követően, de még mindig nagyon magasnak számít ebben a kategóriában is.Brázovics Tamás is szerepelt a boszniai serdülő Európa-bajnokságon három hónappal ezelőtt, ahol megmutatta, értéke a magyar boksznak. A Vasas-Süllős versenyzője az Egri Sportiskola ifjoncát, Ádám Attilát múlta felül, és a 48kg-os döntőben a debreceni Bernáth Gábor ellen léphet ringbe. A serdülő korosztály rutinosabb tagjai, mint Horváth Richárd, Mailát András, Leiner Krisztián, Szakál Ahmed, Tary Béni és Váradi Sándor, mind döntőzhetnek Egerben. Dévényi Izabel 2019-ben serdülő Európa-bajnoki címet szerzett, és a balatonlellei tehetség idén is több nemzetközi tornán szerepelt, immáron a juniorok között. A 16 éves versenyző kevés időt töltött a ringben Madár Natasa ellen, és az 54kg-os döntőben igazi nagy csatára számíthat az egri Csorba Csenge ellen. A junior Eb-n is szereplő nyíregyházi Bojti Gréta magabiztos sikert könyvelhetett el, és a döntőben András Klaudia ellen magyar bajnoki címért küzdhet meg szombaton. A junior fiúk mezőnyében Európa-bajnokunk, Oláh Levente mérkőzés nélkül jutott döntőbe, míg a 2019-ben serdülő Eb-bronzot szerző Petrovics Krisztofer nagy csatában harcolta ki a finálét. Bari István sokat tett a döntőbe jutásért, Mocsár Renátó nem tudta megállítani, így Lantos Álmos ellen egy nagyon kemény csatára számíthat a 63kg-osok között. A junior 70kg az egyik legerősebb a hazai mezőnyben, és a várakozásoknak megfelelően Gémes Levente, valamint Nileborg Krisztián jutottak be a döntőbe. Balogh József és Kovács Bence vívhatja a népes mezőnyt felvonultató junior nehézsúlyú (+80kg) döntőt Egerben. A harmadik versenynap szakmai véleményei„Nagy meglepetéseket nem tartogattak az elődöntők a juniorok számára, de nagyon szoros küzdelmet hozott 57kg-ban a Petrovics-Feka küzdelem, de kiélezett párharc volt mindkét 63kg-os elődöntő is. Tóth Adrián új súlycsoportban, 80kg-ban is a döntőbe jutott, míg csapattársa Sárosdi Patrik egy hatalmas első menetes KO-val biztosította helyét az országos bajnokság döntőjében,” nyilatkozta az elődöntőket követően Törteli Ferenc.„A harmadik napon már a döntőbe jutásért ment a harc a hölgyek mindhárom korosztályában. A serdülőknél az Európa-bajnokságon is szereplő Németh Dóra idő előtti veresége meglepetés volt. A junioroknál a papírforma szerint a rutinosabbak hozták a meccseket, többek között Bojti Gréta, Dévényi Izabel és Csorba Csenge is bejutott a döntőbe. A felnőtt elődöntők parázs csatákat hoztak, a legkiélezettebb mérkőzés 66kg-ban a Budai Vivien-Vetró Gabriella összecsapás volt. Ezt Budai 3:2-vel tudta hozni. Sipos Hajnalka-Dudek Beáta döntő lesz az 52kg-ban, mindketten magabiztosan jutottak tovább. A 70kg-ban Horog Tímea nagyot küzdött, azonban a visszatérő Nagy Bianka kihasználta ring tapasztalatát, és egyhangú pontozással jutott be a döntőbe,” mondta Seres Attila a nők harmadik versenynapjáról.3566elért ember254aktivitás+1,2x átlagosTerjedési pontszámBejegyzés kiemelése

69691 hozzászólás7 megosztásTetszikHozzászólásMegosztás

Közelgő események