hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

A lányok és a fiúk egyaránt négy-négy aranyérmet szereztek a Bornemissza emlékverseny ifi döntőiben

Huszonöt ifjúsági döntő zajlott a 71. Bornemissza emlékverseny ötödik, utolsó versenynapján, így Egerben összesen 46 bajnokot avattak.

Tizenhárom junior magyar aranyérmet ünnepelhettünk a Bornemissza emlékverseny negyedik versenynapján, ezt további nyolc hazai elsőség követte az ifjúságiaknál.

A juniorok számára a verseny felkészülés volt a szeptember végi korosztályos Európa-bajnokságra, míg az ifjúságiaknak világbajnokságot rendeznek idén novemberben. Kazahsztán, Ukrajna, Kanada, Jordánia, Grúzia, Skócia, és Románia a világ elitjébe tartozik ezekben a korosztályokban, így részvételük üde színfolt volt Egerben.

Pap Kata ezüstérmét követően az első magyar aranyérmet némi meglepetésre Horváth Laura szerezte meg, aki egy sokkal tapasztaltabb, évek óta a nemzetközi mezőnyben versenyző ukrán ellenfelet győzött le. Laura nem számított esélyesnek Alina Maljar ellen, de harcossága, és támadásai aranyérmet jelentettek számára. Nagy Evelin szintén megosztott pontozással, de győzött egy kiváló kanadai ellen, Maria Al-Ahmedieh nem tudta megállítani a rohamozó magyart.

Varga Franciska is bokszolt már a nemzetközi mezőnyben, de aranyérme kellemes meglepetés volt a Bornemisszán, a váltósúlyú (66kg) döntőben Gurubi Dórát múlta felül. Kovács Petra ezúttal szoros mérkőzésen alulmaradt a fináléban ukrán ellenfelével szemben, de Komjáthi Nóra négyre emelte a magyar aranyérmek számát az ifjúsági hölgyek mezőnyében. Nóra új súlycsoportban, a félnehézsúlyban (81kg) most mutatkozott be, és a kazah Kamila Bazsbenova ellen egy meglepetés első helyet szerzett. Szira Zsófia már az ifjúsági Európa-bajnokságon is megmutatta, lehet vele számolni a jövőben, és az egri döntőben is csak egy hajszállal maradt alul az ukrán Irina Lucak ellenében.

Zsigó Csaba a brassói torna aranyérmét követően az ifi Eb-n a legjobb nyolcig jutott, és a Bornemisszán tovább folytatta a menetelését. A 17 éves tehetség az ukrán Vlagyiszlav Kondratyuk ellen nemcsak technikailag bizonyult jobbnak, de erőben is felmúlta riválisát, döntő fölénnyel győzött. Buza Rafael vereségét követően Lantos Álmosra várt a lehetőség, hogy visszavágjon a junior Európa-bajnok ukrán Olekszandr Jarovijnak, de a döntős napon nem tudott ringbe lépni. Az ISF Gymnasiadén győztes Petrimán Milán legnagyobb ellenfelét, a kazah Abilaj Szmant már a legjobb négy között búcsúztatta, és a döntőben Király Balázs ellen rövid időt töltött a ringben, magabiztosan győzött.

Homa Sándor volt az egyik legkellemesebb meglepetése az ifik küzdelmeinek, a középsúlyú (75kg) döntőben az erős kanadai Mathieu Wilkens ellen is diadalmaskodott, a férfi csapat harmadik elsőségét szerezve. Balogh József skót ellenféllel találkozott a nehézsúlyú (91kg) döntőben, és nem fukarkodott a pofonokkal. A magyar versenyző pontos találatai a harmadik menetben döntőnek bizonyultak, a bíró RSC-t hirdetett.

„Tizenhárom ifi döntőre került sor a Bornemissza utolsó napján, amely érdekes mérkőzéseket tartogatott mindannyiunknak. Zsigó Csaba, Petrimán Milán, Homa Sándor, és Balogh József révén négy aranyéremmel zártuk az idei Bornemissza emlékversenyt. Vannak értékeink, és biztos vagyok benne, hogy erős csapattal vághatunk neki a novemberi ifjúsági világbajnokságnak,” – nyilatkozta Ács József az ifjúsági csapat ötödik napi mérkőzéseiről.

„A junior és az ifjúsági korosztályban is voltak jó mérkőzéseink a Bornemissza emlékversenyen. Fontos nemzetközi győzelmeket, és tapasztalatokat szereztek a lányaink. Egyre több olyan súlycsoport van, ahol újra lehet A-, és B-keretet is kijelölni, ez mindenképpen örömteli.

Új tagokkal is bővülni fog nyár végén a válogatott keret, többek között a junior Kozma Lívia, és Müncz Kata, valamint az ifik között Horváth Laura, Horváth Kármen, Varga Franciska és Kovács Petra is csatlakozhat majd augusztusban a munkánkhoz. Gratulálok minden ringbe lépő versenyzőnek, és a felkészítő edzőknek,” – foglalta össze a Bornemissza tapasztalatait Seres Attila.

Közelgő események