hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Benedek Péter, Kozák Kevin, Budai Szebasztián és Nileborg Krisztián is döntős a gyergyói nemzetközi versenyen

A magyar válogatott nemcsak népes junior, és serdülő csapattal vesz részt az első alkalommal megrendezésre kerülő Gheorgheni Openen, de meghatározó tényezője a versenynek is. A serdülők elődöntős sikereit követően a juniorok is kitettek magukért, négy mérkőzést nyertek meg a negyedik versenynapon. A junior lányok, és fiúk így összesen hat döntős helyet szereztek maguknak, ezekre a finálékra vasárnak kerül majd sor.

A junior lányok közül Varga Sára, és Kozma Lívia már a harmadik versenynapon biztosította a helyét a döntőben. Nyolc junior fiú volt érdekelt a negyedik napon, és a csapat fele sikerrel járt, amelyhez további ketten is nagyon közel voltak.

Benedek Peti a helyi Godako Akadémia tagja, tavaly mind a román, mind a magyar serdülő bajnokságot megnyerte, és januárban lépett fel a juniorok közé. A 15 esztendős tehetség nagy sebességgel dolgozott a ringben, esélyt sem adva Daniel Adrian Fleseriunak, így egy másik hazaival, Nicolas Boncu ellen bokszol a döntőben.

Kozák Kevin már a tavalyi junior Európa-bajnokságon sem mozgott rosszul, idén pedig nagyon meghatározó eredményeket ért el, a Bornemisszán sem talált legyőzőre, a román Daniel Grigorie ellen pedig bebiztosította a helyét a gyergyói döntőben. Budai Szebasztián mérkőzése sokkal rövidebbre sikerült, a román Alexandru Andrei Lolot nem tudott komoly ellenállást kifejteni, így már az első menetben RSC-vel nyert a magyar tehetség.

Nileborg Krisztián a junior csapat legjobbja, az elmúlt közel egy évben minden ellenfelét legyőzte, és nemcsak épphogy, hanem magabiztosan, meggyőzően. A Bornemissza aranyérmét követően a romániai Szűcs István ellen bokszolt a gyergyói elődöntőben, és ezúttal a mérkőzése ugyan végigment, de az ő kezét emelték a magasba.

Deli Gergő a románok egyik rutinos válogatottja, Eduard Marian Musat ellen csak 3:2-re kapott ki, míg a félnehézsúlyú Dunai Zsolt bolgár ellenfelével szemben ugyanilyen arányban kényszerült búcsúra, így mindketten bronzéremmel zárták a tornát. A 15 éves Majlát András a junior Eb-bronzérmes bolgár Konsztantin Kosztov ellen még nem tudta megoldani a taktikai feladatot, de biztatóan mozgott, akárcsak Dóka Zalán.

Összesen 212 ökölvívó érkezett meg a versenyre, tizenkét nemzetet képviselve, és amelyen a juniorok mellett a serdülők is szerepelhetnek. Magyarország mellett Horvátország, Azerbajdzsán, Izrael, Görögország, Ciprus, Ausztria, Bulgária, Moldova, Ukrajna, Lettország, és a házigazda Románia regisztrált Gyergyószentmiklóson. Mindkét korosztály a saját Európa-bajnokságára készül, a serdülőknek ezt augusztusban, míg a junioroknak szeptember végén rendezik meg.

„Nyolc fiú vett részt a gyergyói Open elődöntőjében a mai napon. Benedek Peti nyitotta a sort, a tőle megszokott nagy iramban kezdte a mérkőzést, és az első, valamint a harmadik menetben is számolni kellett ellenfelére, ezzel biztosította helyét a vasárnapi fináléban.

Majlát András és Dóka Zalán is mindent megtett a győzelemért, de bolgár, illetve osztrák-csecsen ellenfeleik sokkal tapasztaltabbak voltak náluk. Jó, és tanulságos mérkőzéseket tudtak vívni, amely mindenképpen a fejlődésüket szolgálja.

A csapat újoncai, Deli Gergő, és Dunai Zsolt is csak hajszálnyira voltak a győzelemtől, mindketten 3:2-es pontozással kaptak ki, és ez elsősorban még a rutintalanságuknak tudható be.

Budai Szebasztián már az első menetben egy remek test ütéssel befejezte a mérkőzését, míg Kozák Kevin és Nileborg Krisztián igazán impozáns ökölvívást mutatott be a szorítóban. Mindketten egyértelmű győzelmet arattak a román válogatott legjobbjai ellen, és döntősök.

A hölgyekkel együtt hat junior döntőre készülünk, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy mindenki minden tőle telhetőt megtett a győzelemért, hatalmas gratuláció illeti a srácokat, a hibákból pedig tanulunk. Nagyon várjuk a vasárnapi döntőket,” foglalta össze a junior elődöntőket Törteli Ferenc.

A magyar csapat negyedik napi eredményei Gyergyószentmiklóson

Junior fiú 46kg: Benedek Péter – Daniel Adrian Fleseriu (román) 5:0

Junior fiú 52kg: Kozák Kevin – Daniel Grigorie (román) 3:2

Junior fiú 60kg: Majlát András – Konsztantin Kosztov (bolgár) 0:5

Junior fiú 66kg: Budai Szebasztián – Alexandru Andrei Lolot (román) – döntő fölényes győzelem az első menetben

Junior fiú 70kg: Nileborg Krisztián – Szűcs István (romániai) 4:1

Junior fiú 75kg: Deli Gergő – Eduard Marian Musat (román) 2:3

Junior fiú 75kg: Dóka Zalán – Saifullah Saidoulaev (osztrák) 0:5

Junior fiú 80kg: Dunai Zsolt – Ivajlo Petrov (bolgár) 2:3

Közelgő események