hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Mezei Petra – Úgy érzem jó úton haladok, számomra az 50 kg a legjobb súlycsoport

Mezei Petra mindössze 19 esztendős, de ifjúsági Eb-ezüstérmét követően már a felnőtt magyar mezőnyben is letette a névjegyét. A Hell Fight kiválósága egy súlycsoporttal feljebb lépett, nagyon motiváltan várta a felnőtt magyar bajnokság rajtját, amelyet hazai környezetben vívhatott meg, és aranyéremmel térhetett haza.

A felnőtt országos bajnokság a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a Hell Fight Club Küzdősport Egyesület közös rendezvénye volt, amelyen Mezei Petra a hazai klubot képviselte sikerrel. Petra ezúttal már az 50 kilósok mezőnyében szerepelt, és bizonyította, hogy 2023-ban a nemzetközi felnőtt eseményeken is eredményes lehet, ha ugyanebben a fejlődési ütemben halad tovább.

A magyar bajnokság döntője még csak a huszonnyolcadik mérkőzésem volt és úgy  érzem jó úton haladok. Nagyon jól éreztem magam a magyar bajnokságon, és az 50 kg remek kategória számomra.

Az első mérkőzésem nagyon gyors volt, döntő fölénnyel sikerült győznöm és döntőbe jutni. Tudtam, hogy a második mérkőzés sokkal nehezebb lesz, mert már többször kesztyűztem Papp Katával, de úgy voltam vele, hogy nagyon sokat edzettem, és felkészültnek éreztem magam mind testben, mind fejben.

Úgy álltam oda a döntőhöz, hogy biztosan meg tudom nyerni és ez a magabiztosság fokozta a teljesítményemet. Szerencsére így is lett, sikerült győznöm, amire természetesen nagyon büszke vagyok.

Egyelőre nem tervezek ünneplést, amíg az egyetemen, ahol turizmust tanulok, le nem tudom az írásbeliket. Utána a családdal lesz egy kis ünneplés.

Edzek tovább, készülök a további feladatokra, a mérkőzésekre, biztos vagyok benne, hogy sok megmérettetésben lesz részem 2023-ban is. Az következő edzéseken a bokszom technikai részét tervezzük erősíteni.

Az olimpiai lehetőség miatt jöttem fel az 50 kg-ba, a következő évben is ez lesz a súlyom. Jó formát szeretnék mutatni az elkövetkező versenyeken, közben pedig viszem a tanulmányaimat is az egyetemen” nyilatkozta Mezei Petra a bajnoki aranyérmet követően.

Közelgő események