hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

67. BOCSKAI ISTVÁN NEMZETKÖZI EMLÉKVERSENY – Bernáth Attila – Úgy érzem, hogy fejben sikerült előrelépnem

Attila két szenzációs győzelemmel jutott el a 67. Bocskai Nemzetközi Emlékverseny elődöntőjébe, mindkét siker önbizalom növelő lehet számára a jövőben. Sérülés miatt nem tudott maximális teljesítményt nyújtani az elődöntőben, így hazai közönség előtt bronzéremmel zárt.

A tavalyi esztendőben aranyérmes lett a Bocskain, de akkor csak egy mérkőzést kellett vívnia a végső győzelemhez. Idén már a legjobb tizenhatban is bokszolnia kellett. Attila, akárcsak a magyar csapat többi tagja, fontos tapasztalatokat szerzett a versenyen, és jövő héttől készül a világbajnokságra, valamint az Európa Játékokra.

„Kiváló volt a szervezés a 67. Bocskain, és remek hangulatban telt az esemény, nagyon jól éreztem magam ebben a környezetben. Amikor megtudtam a sorsolást, nem örültem, hogy az ukránnal kezdek, neki volt a mezőnyben a legjobb eredménye a nemzetközi színtéren. Azt gondoltam, lehet, hogy ez nagy falat lesz nekem elsőre, de teljesen megnyugodtam, amikor a mérkőzést elkezdtük, és remekül sikerült a nyitány. A második menetet kicsit elengedtem, de nem adtam fel, és a harmadikban ismét az én bokszom érvényesült. A negyeddöntőben csak közvetlenül a mérkőzés előtt tudtam meg, hogy argentin ellenfelem olimpikon volt Tokióban. Az első menetet simán hoztam, és ekkor ébredtem rá, hogy végre kezdek beérni a felnőtt mezőnyben, képes vagyok a legjobbak ellen is nyerni. A második menet itt sem sikerült fényesre, de a harmadikban ismét vissza tudtam térni jó ütésekkel, és megnyertem ezt a nehéz mérkőzést. Az argentin elleni mérkőzés nagyon nehéz volt, erős ökölvívó, és meg is sérültem a negyeddöntőben. Féltem tőle, hogy következő nap az elődöntőben nem tudok majd bokszolni, de vállaltam fájdalommal is a csatát. A német ellenfelem nagyon magas volt, és éreztem minden levegővételnél a bordáim, valamint a fáradtságot, amelyet az első két mérkőzés okozott. Az első menetet sikerült a német ellen 3:2-re hoznom, de a másodikban már nem tudtam ütni a fájdalomtól. Nagyon nehéz két riválist győztem le, így az elődöntőre nem maradt erőm, és kijött a fáradtság. Ennek ellenére nagyon örültem, hogy bronzéremmel zártam a Bocskai Emlékversenyt. Nagyon vártam az Európa-bajnok 57 kilós belga Usturoi bokszát, nagyon tetszik a stílusa, sokat tanultam tőle. A döntőben a kazah és közte akkora különbség volt, ami teljesen meglepett.

Úgy gondolom, hogy fejben sikerült előrelépnem és elhiszem magamról, hogy képes vagyok győzni bárki ellen. Fejlődnöm kell abban, hogy sikeresebb legyek kintről, ne csak a belharcot erőltessem.

Most van egy hét szünetem, utána folytatom a munkát, és március 6-tól nyolc hét edzőtábor lesz, amelyet nagyon várok. Készülök a világbajnokságra, valamint a kvalifikációs tornára” – nyilatkozta Bernáth Attila a Bocskait követően.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események