hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Oláh Levente magabiztosan győzött a Tóth Ákos emlékversenyen

Harminchat mérkőzés volt porondon a Tóth Ákos emlékverseny második versenynapján a Pest megyei Kókán, amely méltó megemlékezés volt a korábbi ökölvívóról. Junior Európa-bajnokunk, Oláh Levente kiválóan bokszolt, mindkét mérkőzése idő előtt ért véget, és megérdemelten lett aranyérmes ismét.

Rekordszámú néző tette tiszteletét az idei Tóth Ákos emlékversenyen, hatalmas hangulatot teremtve a Berki Krisztián Sportcsarnokban. A verseny igazi gála hangulatban telt, kiváló mérkőzéseket láthatott a közönség, mind a serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályban.

A serdülő csapatunk 18:18-as döntetlenre végzett a lengyelekkel, amelyet segédpontokkal a vendégek nyertek meg, de sokan bizonyították tehetségüket, és egy kis nemzetközi rutint szerezhettek. Az utolsó összecsapás igazi közönségszórakoztató mérkőzés volt, magasan a korosztály minőségi szintje felett, érett bokszot mutattak be a felek.

Zsigó Csaba az ifik között visszavágott a korábbi vereségért, és legyőzte az ír Griffint, teljesítménye több, mint biztató a korosztályos Európa-bajnokság előtt. Oláh Levente győzelmét követően Lantos Álmos is jól bokszolt, a Vb-bronzérmes ír James McEvoy ugyan győzött, de versenyzőnk bizonyította fejlődését.

Junior Európa-bajnokunk, Nileborg Krisztián az ifi vb-ezüstérmes Gémes Leventének visszavágott az elődöntőben, de sajnos a fináléban már nem tudott bokszolni. Az ifi Európa-bajnok ír Bobbi Duggan Flood elleni összecsapás elmaradt, de Nileborg kézsérülése szerencsére nem súlyos az első orvosi hírek szerint.

Dóka Zalán is remekül teljesített a második napon, sajnos a mérkőzés közben ő is sérülést szenvedett, de nagyon tehetséges versenyzőről van szó, elsőéves ifiként erős bemutatkozást tett. A felnőttek között Szaka István döntő fölénnyel nyerte meg mérkőzését, ír ökölvívót múlt felül határozottan, magabiztosan.

A versenyt a 2009. március 6-án tragikusan elhunyt korábbi ökölvívó, Tóth Ákos tiszteletére rendezik meg minden évben Kókán 2010 óta, ahol a versenyző élt és bokszolt. A verseny “motorja” a Tápiómente Ökölvívó Klub edzője, Lantos Gyula, aki minden évben minőségi külföldi versenyzőket hoz el az eseményre.

„Ifijeink jobban bokszoltak, mint az első versenynapon, Oláh Levente ismét a legjobbját hozta, döntő fölénnyel győzött a második menetben osztrák ellenfelével szemben. Sima mérkőzés volt, Levinek a stílusa érvényesült ezen a mérkőzésen, ezért a bíró a másodikban beszüntette a küzdelmet.

Zsigó Csabát is kiemelném, aki a második napon visszavágott ír ellenfelének, egy nagyon jó mérkőzést hoztak össze, igazi látványos közönségmeccset. Csabi az első menetet kicsit lassabban kezdte, de a másodikban, és a harmadikban nagyot alkotott, így megfordította az összecsapást.

Sajnos Nileborg Krisztián keze az elődöntőben a Gémes Levi elleni mérkőzésen megsérült, így nem tudott bokszolni a döntős napon. Kiemelném Kiss Milánt, aki osztrák ellenféllel bokszolt a döntőben, egy nagyon férfias, és szoros mérkőzésen maradt csak alul.

Remek erőfelmérő volt a Tóth Ákos emlékverseny az ifjúsági Európa-bajnokságig vezető úton, fel tudtuk mérni ismét bokszolóink állapotát. Március 30-án utazunk Szerbiába a Greatest Openre, ahol várhatóan hat-nyolc ország fogja képviseltetni magát. Azt követően már közvetlen edzőtábor, és felkészülés a jereváni ifjúsági Európa-bajnokságra” – nyilatkozta Ács József a döntőket követően.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események