Tíz magyar aranyérem született a szerbiai Nemzetek Kupája Junior torna utolsó versenynapján, és így válogatottunk lett a legeredményesebb csapat a vrbasi versenyen, küldöttségünk minden idők legsikeresebb junior Nemzetek Kupáján szerepelt.
Petrimán Patrícia csak elsőéves a juniorok között, de a szerbiai magyar Utasi Melindát nagyon magabiztosan győzte le. A junior lányaink nem tudtak hibázni a döntős napon, végül mind a négyen aranyéremmel a nyakukban hagyhatták el a csarnokot. Nyögéri Sára, valamint Kapcsos Vivien döntő fölényes sikerekkel gyorsan eldöntötték a mérkőzéseiket, míg Varga Sára mérkőzés nélkül lett aranyérmes.
Brázovics Tamás és Buzás Róbert két győztes mérkőzéssel került be az 57 kilós döntőbe. Brázovics megosztott pontozással, 4:1-re győzte le honfitársát, így előnybe került a válogatottságért.
A visszafogyasztó Horváth Szabolcs nagy meccset vívott a harmadik versenynapon, szoros küzdelemben le tudta győzni neves görög ellenfelét, és a hazai bokszoló ellen is képes volt hatalmas szívvel diadalmaskodni, így övé lett a 60 kg aranyérme.
Budai Szebasztián az ebben az évben eddig veretlen kazah Tagir Szatajev ellen vívhatta meg a váltósúlyú (66 kg) döntőt, és az első menetben sok borsot tört ellenfele orra alá, de a meglepetés elmaradt, mert a mérkőzés második fele elment.
A 70 kilósok döntőjében, Tószegi Ferenc a Bozait búcsúztató szerb Strahinja Rasovics ellen léphetett ringbe, és meglepetésre nem az ő kezét emelték a magasba. Váradi Sándor volt a férfi csapat legjobbja ezen a szerbiai versenyen, kimagaslott a 75 kilós mezőnyből, míg Bogdán Bence ezúttal ezüstéremmel lett gazdagabb.
„A lányok a mai napon megállíthatatlanok voltak, Petrimán Patrícia és Nyögéri Sára is magabiztos volt, míg Kapcsos Vivien már az első menetben lezárta a döntőt. Varga Sára ellen sajnos nem álltak ki, és Sinka Botond, Gombai Dominik, valamint Horváth András is mérkőzés nélkül maradt a cseh csapat diszkvalifikációja miatt.
Körömi Ábel jól ismerte az Európa-bajnok ellenfelét, a görög folyamatos szabálytalanságokkal kizökkentette, és a maga javára fordította a mérkőzést. Brázovics Tamás és Buzás Rafael házi döntője inkább taktikai csatát hozott, amelyet az előbbi nyert meg.
Horváth Szabolcs visszafogyasztott 60 kg-ba, amely kiváló döntésnek bizonyult, ezt a három győzelem bizonyítja. A 66 kilósok között Budai Szebasztián nagyon jól kezdett, meg is lepte a kazahok kiválóságát, de ellenfelünk a második menettől stílust váltott, amellyel nem tudtunk mit kezdeni, így jogosan nyert a rivális.
Tószegi Ferenc remek ökölvívást mutatott be mindhárom mérkőzésén, és a döntőben úgy érzem, a hazai pálya is segítette az ellenfelet. Váradi Sándor idén bombaformában van, a görög riválissal szemben meggyőző boksszal hozta a mérkőzését.
A 80kg-os Bogdán Bence agresszív, rakkolós stílusával alaposan meglepte a horvátok legjobbját, és meglepett a 3:2-es végeredmény. A horvát ökölvívó tudatosabb volt, de úgy gondolom, mi sokkal többet találtunk ebben a döntőben.
A magyar csapat mérlege összesen 10 arany-, 5 ezüst-, és 2 bronzérem lett, Nyögéri Sára kapta a legtechnikásabb női versenyző címet, míg mindkét nemben Magyarországé lett az összesített pontverseny.” – értékelte a látottakat Törteli Ferenc.
A magyar csapat ötödik napi döntős eredményei:
Lány 48 kg: Petrimán Patrícia – Utasi Melinda (szerbiai) 5:0
Lány 54 kg: Nyögéri Sára – Marija Lukics (szerb) – döntő fölényes győzelem a második menetben
Lány 57 kg: Varga Sára – Milica Pantelics (szerb) – mérkőzés nélküli győzelem
Lány 75 kg: Kapcsos Vivien – Julija Bozak (horvát) – döntő fölényes győzelem az első menetben
Fiú 46 kg: Sinka Botond – mérkőzés nélkül
Fiú 48 kg: Körömi Ábel – Nearkosz Petrosz Konsztantinudisz (görög) 0:5
Fiú 50 kg: Gombai Dominik – mérkőzés nélkül
Fiú 52 kg: Horváth András – mérkőzés nélkül
Fiú 57 kg: Brázovics Tamás – Buzás Róbert 4:1
Fiú 60 kg: Horváth Szabolcs – Ivan Krivacsevics (szerb) 3:2
Fiú 66 kg: Budai Szebasztián – Tagir Szatajev (kazah) 0:5
Fiú 70 kg: Tószegi Ferenc – Strahinja Rasovics (szerb) 0:5
Fiú 75 kg: Váradi Sándor – Joannisz Pumporidisz (görög) 5:0
Fiú 80 kg: Bogdán Bence – Ivan Jukicsics (horvát) 2:3
Hajrá, magyar ökölvívás!
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347243822_754471856463852_3048879491748043498_n.jpg?resize=827%2C577&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347394607_1656918408143941_7547974488155904852_n.jpg?resize=1024%2C767&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347234104_979441310137024_7895122891990115754_n.jpg?resize=724%2C1024&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347243487_554014686898937_6532304826403713626_n.jpg?resize=724%2C1024&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347386039_267040092405240_334991987177005275_n.jpg?resize=595%2C842&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347410760_655441126404317_3007415495687631153_n.jpg?resize=724%2C1024&ssl=1)