hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]
hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

III. EURÓPA JÁTÉKOK, KRAKKÓ 2023 – Veres Roland

Csapatbemutató – VERES ROLAND

A III. Európa Játékok június 20-án rajtol a lengyelországi Krakkóban. Tizenegy fős magyar csapat vehet részt az ökölvívó tornán, amely egyben az első kvalifikációs esemény is lesz a 2024-es párizsi olimpiára. Nézzük egyenként a magyar indulókat.

Veres Roland csak 2021 elején lépett át teljes mellszélességgel a kick-boxból, ahol sikert sikerre halmozott, de az olimpiai szereplés vágya nagyon erős volt a rendkívül tudatos versenyzőben, és az elmúlt két és fél évet arra áldozta, hogy céljait megvalósíthassa.

Roli már a 2021-es belgrádi felnőtt világbajnokságon is szerepet kapott, amelyen győztes mérkőzéssel kezdett. A tavalyi Európa-bajnokságon érte el eddigi legjobb eredményét, bronzérmet szerzett a könnyűsúlyban (60 kg), de mivel ez nem olimpiai kategória, így eggyel lejjebb lépett a jereváni eseményt követően.

Rolit az elmúlt másfél évben több kézsérülés is hátráltatta, ennek ellenére a taskenti világbajnokságon két győzelemmel a legjobb tizenhat közé került, ahol csak a vb-ezüstérmes kazah Szerik Temirzsanov állította meg. Roli remek formában várja az Európa Játékokat, ahol az olimpiai kvótához a legjobb négybe kell majd kerülnie.

Veres Roland adatlapja:

Születési idő: 1999. január 28.

Születési hely: Debrecen

Magasság: 178 cm

Súly: 57 kg

Edző: Ráth Miklós, Jároszkievicz Krisztián

Klub: Halker-Király Team

Lakhely: Budapest

Alapállás: balkezes

Ökölvívó példakép: Király István, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Imre Tamás, Gömbös László, Veres Richárd

Hobbi, szabadidős tevékenység: városnézés, mozi

Kedvenc étel: tejszínes csirkemell

Kedvenc zene: Justin Bieber – Anyone

Kedvenc film: Eredet

Kedvenc színész: Christian Bale

Átlagos edzésidő hetente: 20 óra

Összes mérkőzésszám: 35

Ökölvívást kezdte: 2021

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események