Szaka István az Európa-bajnok Martin Molina legyőzésével jutott be a spanyolországi Boxam
Torna döntőjébe, de a szakmai stáb döntése értelmében nem bokszolt a fináléban a Fülöp-
szigeteki Rogen Ladon ellen, így ezüstérmes lett La Nucia kisvárosában.
A női és a férfi válogatott a spanyol Boxam tornát felkészülésnek használta a közelgő első
világkvalifikációs torna előtt. Az év első fő eseménye előtt még egy hónap van hátra. A
spanyol nemzetközi tornán négy kontinens képviselői szerepeltek, összesen 30 ország és
208 ökölvívó, ezzel pedig minden idők legnagyobb Boxam tornáján versenyezhetett a magyar csapat.
Eb-bronzérmesünk, Veres Roland az elődöntőben megsérült, remélhetőleg nincs súlyos gond, de erről majd a hétfői MRI után tudunk biztosat.
„A magyar válogatott három érmet szerzett a Boxam nemzetközi tornán Spanyolországban. Úgy gondolom, hogy ez egy jó eredmény, mert a verseny nagyon nehéz volt, ahogy vártuk, sok csapat érkezett, 30 ország szerepelt, egy kis mini világbajnokságon vettünk részt.
Lányaink jól szerepeltek, Lakotár Hanna bronzérmet szerzett, elődöntős ellenfele nem volt könnyű és ha nincs a mérkőzésvezető hibája, akkor a döntőbe is bejuthatott volna.
Szűcs Szabina a kétszeres világbajnok tajvani ellen bokszolt, veszített, de méltóan teljesített és a mérkőzés feltárt néhány hiányosságot, amelyen dolgoznunk kell a jövőben.
Az 51 kilós súlycsoportban két versenyzőnk is szerepelt a Boxam tornán, Bernáth Attila egy kirgiz legyőzésével jutott be a legjobb nyolc közé, ahol egy fiatal mexikói megállította. Szaka István harcban volt a súllyal is, de támadásban megmutatta erősségeit és a spanyol Európa-bajnok ellen is győzni tudott az elődöntőben. Figyelembe véve a Molina elleni nagyon nehéz csatát, úgy döntöttünk a szakmai stábbal, hogy megmentjük az erejét a következő eseményre, a legfontosabbra, az olimpiai kvalifikációs tornára.
Veres Roland a 60kg-ban versenyzett ezúttal és egy thai ökölvívót győzött le a negyeddöntőben Az elődöntőben Roli lábsérülése miatt fel kellett adnom a küzdelmet. Szeretnék majd beszélni az edzőkkel az ökölvívóink sérülési arányáról, ez egy külön téma lesz, mert nagyon sok sérülés volt az elmúlt hónapokban.
Az év fő versenye most következik, a Boxam torna pedig jól szolgálta a felkészülésünket. Alapvetően elégedett vagyok a csapat teljesítményével, jól teljesítettünk a versenyen.” – értékelte a Boxam tornát Hamid Tangribergenov szövetségi edző.
Hajrá magyar ökölvívás!