Bertók Róbert szövetségi kapitány abban bízik, hogy több magyar ökölvívó is bejut a döntőbe a hétfőn kezdődő Bocskai István nemzetközi emlékversenyen.

A szakvezető az M4 Sport Sporthíradójában először a csapat hiányzóiról tett említést csütörtökön, jelezte, Hámori Ádám (91 kg), Benkő László (75 kg) és Virbán Gábor (57 kg) sérülés miatt nem indulhat a debreceni viadalon, melyre 22 ország több mint 200 sportolója nevezett. A hagyományos, immár 65. alkalommal sorra kerülő torna a kapitány szerint az elmúlt […]

Az AIBA elnöke is ellátogat a Bocskai emlékversenyre

A nemzetközi szövetség decemberben megválasztott új elnöke is ellátogat a hétfőn kezdődő 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny elődöntőire és döntőire. Bajkai István, a magyar szövetség elnöke a viadal pénteki sajtótájékoztatóján nagy megtiszteltetésnek és elismerésnek nevezte, hogy Umar Kremljov szinte első útja Debrecenbe vezet, ami véleménye szerint jól jelzi az esemény rangját. Egyúttal komoly diplomáciai sikernek […]

Halász Nóra – Mindig szépen lépésenként haladok, csak a következő feladatra figyelek a versenyeken

A 64kg-os súlycsoport hazai legjobbja, Halász Nóra a KSI egyetlen felnőtt országos bajnoki címét szerezte a tavalyi évben, elsődleges célja teljesült is a sportágban. Törteli Ferenc és Treuer Gábor tanítványa szerepet kapott korábban szlovák, szerb és bosnyák nemzetközi versenyeken egyaránt, de a Bocskai emlékversenyen eddig még nem szerepelt. A rendkívül intelligens versenyző későn ismerkedett meg […]