hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Diákolimpia Debrecenben

Óriási boksz találkozó folyt Debrecenben a DVSC és a MÖSZ szervezésében, amelynek megnyitóján Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség nemrég megválasztott elnöke örömmel mondta el, hogy ennyi bunyós palántát egy helyen ritkán látni, ami nagy öröm számára, hisz a jövő vonult fel ringekben. Erdei emellett beszélt az utánpótlás fontosságáról, akárcsak Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere is. Az első nap 77, a másodikon 96 pár lépett szorítóba.
A négynapos, szombaton Debrecenben befejeződött diákolimpián taroltak a hazaiak. A serdülőknél és a junioroknál is a legeredményesebb klub a DVSC volt (5 arany, 9 ezüst és 14 bronz.)

Szabó Ildikót, a DVSC menedzserét és a régió koordinátorát a Magyar Ökölvívás Támogatásáért díjjal tüntette ki a Magyar Ökölvívó Szakszövetségfebruárban, amely díjat a Diákolimpia idején vehetett át.

A döntők megnyitóján Pajna Zoltán, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség alelnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke mondott köszöntőt, majd díjátadóként is közreműködött.

Az országos és megyei sportvezetők (például Szabó Sándor, a DVSC elnöke, a MÖSZ elnökségi tagja vagy Dr. Kovács László szövetségi szakmai igazgató, illetve Farkas József, a juniorok szövetségi edzője) mellett a fiatalok találkozhattak Gedó Györggyel is, az 1972-es olimpia, München aranyérmesével is, valamint Ifj. Balzsay Károllyal, a korábbi profi világbajnokkal, jelenlegi férfi szövetségi kapitánnyal is.

(Fotó Koppány Szabolcs)

Közelgő események