hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Irány Belgrád

Belgrádban erős nemzetközi tornán szerepel a magyar válogatott a héten, amelyen három hölgy és hat fiú alkotja csapatunkat. Hazánk hagyományos szereplője a szerb nemzetközi tornának, amelyen az európai nemzetek mellett idén Brazília, Kazahsztán és Tunézia is részt vesz.
Ifjúsági világbajnokunk, Szatmári Petra mellett Beri Krisztina (51kg) és Bugyik Alexandra (69kg) alkotja a női csapatot Belgrádban. Szatmári ezúttal az olimpiai súlycsoportban, 75 kg-ban fog szerepelni a versenyen, amely az első fontos megmérettetés lesz a hölgyeknek ebben az esztendőben. A belgrádi nemzetközi tornára több mint 130 versenyző nevezett 18 országból, így a minőségi ellenfelekkel való találkozás garantált.

Az U22-es Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott tagjai közül Szaka István (52kg), Kovács Richárd (64kg), és Kozák László (69kg) ismét lehetőséget kapnak a bizonyításra, és erős ellenfelekkel szemben mérhetik össze erejüket. A néhány napja 20. születésnapját ünneplő Lukácsy Bence (81kg) szintén a korosztály tagja, és első alkalommal vehet részt a belgrádi nemzetközi tornán.

A férfi utazó csapat átlagéletkora mindössze 21 év, amely messze a legalacsonyabb lesz a résztvevő csapatok között. Kétszeres olimpikonunk, Harcsa Zoli másfél hónappal ezelőtt a World Series of Boxing sorozatban a brit színeket képviselve nem hagyott kétséget afelől, hogy a marokkói Youness Gharroumi nincs vele egy szinten, majd később egy vereséget gyűjtött be. Zoli, aki novemberben még mindig csak 25 éves lesz, ezúttal sorozatterhelésben bizonyíthat Belgrádban, ahol a mongóliai nemzetközi tornán ezüstérmes Hegyi Barnabás szintén szerephez jut a 75 kilóban.

A magyar csapat összetétele az alábbi lesz Belgrádban:

Hat férfi és három hölgy bokszoló indult útnak Szerbiába a hagyományos belgrádi tornára.

Belgrade Winner (április 26. – május 1.)

Versenyzők:

52 kg Szaka István (Madárfészek), 1998. 10. 03.
64 kg Kovács Richárd (NYVSC), 1997. 11. 09.
69 kg Kozák László (Madárfészek), 1998. 02. 05.
75 kg Harcsa Zoltán (Vasas-Süllős), 1992. 11. 20.
75 kg Hegyi Barna (Vasas-Süllős), 1993. 12. 10.
81 kg Lukácsy Bence (Madárfészek), 1997. 04. 24.

51 kg Beri Krisztina (Madárfészek), 1981. 12. 07.
69 kg Bugyik Alexandra (Győr), 1996. 02. 06.
75 kg Szatmári Petra (Madárfészek), 1995. 12. 07.

Edzők:

Balzsay Károly
ifj. Balzsay Károly
Alvics Gyula
Lukács Adorján
Kovács Mária

Bíró: Babai Sándor

Közelgő események