hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Kilenc magyar érem a Bocskai emlékversenyen

Ötvenegy negyeddöntő zajlott a 65. Bocskai István emlékverseny harmadik versenynapján, mind a tizenhárom súlycsoportban zajlottak a küzdelmek. A magyar csapat tagjai közül négy női és öt férfi ökölvívó jutott be az elődöntőbe, így kilenc éremmel válogatottunk túlteljesítette az egy évvel korábbi szintet.

A hagyományos évindító nemzetközi versenyen a férfiak nyolc, míg a hölgyek öt súlycsoportban mérhetik össze erejüket Debrecenben. Összesen 55 női és 120 férfi versenyző mérlegelt a sorsoláson, így a koronavírus járvány ellenére 175 ökölvívó 22 országot, és három kontinenst képviselve vesz részt a Bocskai emlékversenyen. A legtöbben hosszabb kihagyás után tértek vissza a ringbe a debreceni eseményen.

A 22 résztvevő ország a Bocskai emlékversenyen nemzetközileg is magasabban jegyzett: Algéria, Anglia, Ausztria, Belgium, Csehország, Finnország, Franciaország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kazahsztán, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Olaszország, Románia, Spanyolország Szerbia, Szlovákia, Törökország és Wales.

A 65. alkalommal megrendezésre kerülő Bocskai emlékverseny méltó az elmúlt évek hagyományaihoz, és a neves eseményen erős mezőny harcol majd az aranyérmekért, egyaránt a hölgyeknél, valamint az uraknál. Az idei Bocskai emlékversenyre is az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban kerül sor, amelyet online követhet a bokszot kedvelő közösség.  

A nap mérkőzése

A légsúly (52kg) igazi magyaros kategória, négy egyforma képességű versenyzőnk harcol a válogatottságért. A 2018-as ifjúsági Európa-bajnok debreceni Bernáth Attila a következő negyeddöntőben Csóka Nándor ellen lépett ringbe, akárcsak a tavalyi magyar bajnokság elődöntőjében. Az első menettől kezdve Csóka magassági fölényét próbálta kihasználni, és messzebbről rendszerint kipontozta Bernáth Attilát. A második és a harmadik menetben végre tudta hajtani a taktikai elképzeléseit, és legyőzte a hazai riválist.

A nap összefoglalója

Virbán Martin és Szaka István az elmúlt években sokat találkoztak egymással mind a hazai, mind a nemzetközi porondon. A korábbi összecsapásaikon Virbán Martin volt a sikeresebb, így alakult ez a győri magyar országos bajnokság 52kg-os elődöntőjében is. Szaka ezúttal megpróbálta jobban beosztani az erejét, kevesebbet vállalt az első menetben, mint korábban. A második menetben több tiszta találatot vitt be, de Virbán Martin az utolsó másodpercekben egy bal horoggal leütötte Szakát. A harmadik menetben mindkét fél több ütést vitt be, Szaka ezúttal végig bírta a tempót, a bírók megosztott pontozással Virbán Martint látták jobbnak.

A bajai Gálos Roland már biztosan ott lesz a tokiói olimpiai kvalifikációs tornán, és a kvóta megszerzését követően első alkalommal láthattuk ringben. A 25 éves versenyző már három alkalommal nyerte meg a Bocskai emlékversenyt, idén is egyértelműen ez a célja. Gálos a fiatalabb olasz Simone Spada ellen azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és sokat mozgott előre, többet, mint az előző mérkőzésein. Olasz ellenfele erős volt, nehéz összecsapás kerekedett belőle, amelyet Gálos megosztott pontozással tudott megnyerni.

A korábban kick-bokszban nagyot alkotó Veres Rolandnak (57kg) nem jutott könnyű ellenfél, a kazah Talgat Szirimbetov ellen azonban remekül helytállt, akárcsak az egri Danyi Dániel (63kg), aki az U22-es Európa-bajnok grúz Lasa Guruli ellen bemutatott néhány szép kombinációt. A 81 kilós kategória két legjobb magyarja, Kovács Pál és Tallósi Péter számára is a negyeddöntő jelentette a végállomást, előbbit az Európa Játékok bronzérmese, az olasz Simone Fiori búcsúztatta, utóbbit az osztrák Mobin Ghahrazeh. 

A Vasas-Süllős reménysége, Fodor Milán egy lépésre van a tokiói olimpiai kvótától, amelyet remélhetőleg lengyel ellenfelével szemben be tud majd húzni. A fordított alapállású magyar versenyző a litván Modestas Zmuidina ellen a negyeddöntőben mutatkozott be a Bocskai emlékversenyen. A harcos litván folyamatosan ment előre, de rosszul jött ki az adok-kapokból, Milán kontrái jól működtek, és megnyert egy nehéz összecsapást.

A 2017-es Európa-bajnokság negyeddöntőse, Kovács Richárd szép sikerrel nyitotta a Bocskai emlékversenyt, izraeli ellenfelet győzött le. A legjobb nyolc között a cseh Petr Novak ellen szépen forgott le, és kontrákkal eltalálta fiatalabb ellenfelét. Ricsi lábon ismét jobbnak bizonyult ellenfelénél, és megvalósította a taktikai elképzeléseket második összecsapásán, így Fodor Milánhoz hasonlóan a legjobb négy közé jutott.

A 19 éves Baracsi Dániel bátran bokszolt Európa egyik legjobbja, a kubai származású spanyol Emmanuel Reyes ellen, és veresége ellenére is bizonyította, szép jövő előtt állhat. A nehézsúly (91kg) második magyarja, Tarnócai Mihály is egy klasszis ellen lépett ringbe, a négyszeres olimpikon 35 éves algériai Abdelhafid Benchabla nagyobb rutinja előtt fejet hajtott, de egyértelműen látszódott a fejlődés. Kiss Levente elsőéves felnőtt, de már a +91 kilós súlycsoport magyar bajnokának mondhatja magát. A 18 éves tehetség nagyon akart, de a magasabb és nehezebb ifjúsági Európa-bajnok grúz Nikoloz Begadze legyőzte élete első Bocskai emlékversenyén.

A soproniak büszkesége, az európai olimpiai kvalifikációs tornán még versenyben lévő Pribojszki Kata sokkal jobb formában érkezett a Bocskai emlékversenyre, mint a magyar bajnokságra, és dinamikus első menetet mutatott be a románok U22-es Eb ezüstérmese, Cristina Cosma ellen. Kata mindhárom menetben jobb volt rutinos román ellenfelével szemben, és remek teljesítménnyel jutott be a legjobb négy közé.

Az 57kg legjobb hazai női versenyzője, vecsési Szűcs Szabina nehéz összecsapásra számított a harcos török Aycan Guldagi ellen, és igyekezett az utolsó pontig betartani a Seres Attilával megbeszélt taktikát. Ellenfele sokat fejelt, ment előre, míg Szabina szépen forgott le róla balra, ahogy az a tankönyvben meg van írva. Kontráival kipontozta a törököt, így ő is elődöntős a Bocskai emlékversenyen.

A kőszegi Hámori Luca szerezte meg a magyar csapat kilencedik érmét a Bocskai emlékversenyen, miután a nők 69 kilósok mezőnyében szép győzelmet aratott. A betegségéből visszatérő Hámori Luca sokkal jobban bokszolt, mint az első versenynapon, és úgy tűnt már az első menetben is befejezheti a mérkőzést a holland Kris-Anne Mulder ellen. Számoltatott a hollandra, aki nagyon ütésállónak bizonyult, nem ért véget idő előtt a meccs, de Luca magabiztosan egyhangú pontozással nyert végül.

A nap rövid interjúi

„Többször találkoztunk az elmúlt időszakban, a dunaújvárosi edzőtáborban is kesztyűztünk kétszer. Azokat a tapasztalatokat próbáltam hasznosítani a mai meccsen, és úgy érzem, sikerült is végrehajtanom a tervünket. Úgy éreztem, hogy végig az én akaratom érvényesül, és a második menettől Bernáth nem volt a legfrissebb, ezt igyekeztem azonnal kihasználni. A következő ellenfelemmel még nem találkoztam verseny helyzetben, de ismerem természetesen, és nehéz összecsapásra számítok,” nyilatkozta Csóka Nándor a közvetlenül a Bernáth Attila elleni nagy csatát követően.

„Tizenegy hónap után nagyon nehéz volt a visszatérés a nemzetközi mezőnybe, és a ringbe. Sokkal nehezebben, mint gondoltam. Hiába, a felkészülés nagyon más, mint a verseny. Nem sikerült végrehajtanom a taktikai elemeket, amelyeket megbeszéltünk, kiestem kicsit a ritmusból, és nem tudtam távolról bokszolni. Nagyon erős volt az olasz, nehéz visszatérésen vagyok túl,” értékelte visszatérését a ringbe korábbi ifi Európa-bajnokunk, Gálos Roland.

„A magyar bajnokságot követően teljesen rendbe tettem magam fejben, és jól sikerült a felkészülés a Bocskaira. A román lány többet mutatott a vártnál, de sikerült megoldanom. A holtpontokat sikerült elkerülni a menetek közepén, időben tudtam váltani, és sokat figyeltem az oldalirányú mozgásokra is. Jól ment a kommunikáció is a ringsarokkal, bemutatkozásnak ez most rendben volt,” kommentálta győzelmét nagy mosollyal Pribojszki Kata.

„Ez most sokkal jobb volt, mint az első mérkőzésem itt a Bocskai emlékversenyen. Nem ismertem a hollandot, akivel korábban Halász Nóri bokszolt, de egy biztos, nagyon bírta az ütéseket. Az első és a második menet rendben volt, de ismét elfáradtam a harmadikra, amelynek valószínűleg az lehet az oka, hogy a felkészülés közepén belázasodtam. A kondim még nem tökéletes, de az most teljesítmény volt, mint az első,” foglalta össze a negyeddöntőjét Hámori Luca.

Közelgő események