hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Az Énekesen az erős váltósúlyt megnyerő 16 éves Horváth Máté összegezte teljesítményét

A serdülő Eb-bronzérmes Horváth Máté elsőéves juniorként már részt vehetett a 2019-es korosztályos Európa-bajnokságon is Romániában, ahol remek produkciót mutatott be. A dunaújvárosi tehetség tavalyi junior magyar bajnoki címét követően immáron az ifjúságiak között mutatkozott be az Énekes István emlékversenyen.

A Xixo Kupán aratott győzelmét követően az Énekes emlékversenyen is maradandót alkotott Budapesten. A 16 éves versenyző magabiztosan, rendre döntő fölénnyel győzte le ellenfeleit, és megérdemelten lett a váltósúly (69kg) aranyérmese.

„Novemberben műtéti beavatkozást végeztek rajtam, ezért csak január 4-én tudtam megkezdeni a felkészülést az idei évre. Már nagyon vártam, hogy ringbe lépjek, és az Énekes István emlékverseny előtt már a Xixo kupán is jól ment a bunyó. Ott is egy Honvédos riválist tudtam legyőzni, és megkaptam a legjobb ifjúsági korú versenyzőnek járó díjat.  

Az Énekes emlékversenyen egyértelműen az volt a célom, hogy megnyerjem a súlycsoportomat, és ezt ütőerőmnek köszönhetően sikerült is megvalósítanom. Technikailag sem ment rosszul a versenyen, de az ütésszám növelésében még fejlődnöm kell egyértelműen.

Az Énekesen nagyon akartam bizonyítani, mind önmagamnak, mind az edzőmnek, ez pedig néha kicsit görcsössé tett a versenyen. A döntő volt a legnehezebb a versenyen, nagyon izgultam előtte, de hatalmas érzés volt győzni, és nyerni egy olyan eseményen, ahol már három percesek a menetek.

Az edzőmmel elemeztük ezt a hibát, és még néhány másikat is, de összességében mindketten meg voltunk elégedve a teljesítményemmel, a fejlődésemmel. Még többet kell ütnöm, és sokkal lazábban kell bokszolnom a következő versenyemen.

Egy ökölvívó verseny hangulata sohasem lehet rossz, igaz természetesen hiányoztak a nézők, de nekem megvolt a meccsek atmoszférája. Az ellenfeleim teljesítményéről mindent elmond, hogy úgy éreztem, a maximumot akarják ellenem nyújtani. Ez engem is arra ösztönzött, hogy a lehető legjobb produkcióval álljak elő,” nyilatkozta a teljesítményéről a 16 éves Horváth Máté.  

Közelgő események