hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Hoffman Réka közel jár a nap meglepetéséhez a Sziléziai Openen

Hoffmann Réka közel járt a nap meglepetéséhez a Szilézia OpenenA Szilézia Open női nemzetközi verseny negyedik napján a 19 esztendős Hoffmann Réka lépett ringbe, és majdnem a nap egyik legnagyobb meglepetését okozta, közel járt a sikerhez, veresége ellenére így bronzéremmel zárt.Hagyományosan Gliwice városa a rendezője a nemzetközi eseménynek, amelyen a házigazda lengyelek legjobbjai mellett az oroszok, a spanyolok, a németek, a svédek, a norvégok, a franciák, a horvátok, a csehek, a szlovákok, a ciprusiak, az örmények, a görögök, és a szerbek is szerepelnek. A magyar női csapat junior, ifjúsági, és felnőtt versenyzőkkel szerepel a lengyelországi nemzetközi tornán. Hoffmann Réka szerepelt idén az ifjúsági világbajnokságon Kielcében, valamint az U22-es Európa-bajnokságon is Rosetóban, de még így is nagyon kevés mérkőzéssel rendelkezik a nemzetközi mezőnyhöz képest. A korábbiakhoz képest jobban próbálta meg erejét beosztani, de lassan kezdte az első menetet a szintén fiatal, de tőle sokkal rutinosabb lengyel Oliwia Toborek ellen. Réka felvette a junior és ifjúsági szinten érmet éremre halmozó lengyellel a versenyt a második menettől kezdve, és közel járt ahhoz, hogy megfordítsa az összecsapást.„Hoffmann Réka ellenfele nem volt idegen nekünk, hiszen az idei ifjúsági Vb-n ezüstérmet szerzett. Réka az első menetet megilletődötten kezdte, azonban a második menettől beindult az adok-kapok. A magyar lány a harmadik menet végéig nagy vehemenciával küzdött, és szoros megosztott pontozással maradt csak alul,” értékelte a negyedik versenynapot Seres Attila.

Közelgő események