hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Kovács Nikolett ezüstérmes a Szilézia Openen egy nagy iramú döntőt követően

Kovács Nikolett ezüstérmes a Szilézia Openen egy nagy iramú döntőt követően

A Szilézia Open női nemzetközi verseny ötödik napján a magyar delegáció egyetlen döntőse, Kovács Nikolett lépett ringbe. A 16 éves junior Eb-bronzérmes tehetség egy nagy csatát követően végül ezüstérmet vehetett át, miután hatalmasat harcolt a döntőben. Hagyományosan Gliwice városa a rendezője a nemzetközi eseménynek, amelyen a házigazda lengyelek legjobbjai mellett az oroszok, a spanyolok, a németek, a svédek, a norvégok, a franciák, a horvátok, a csehek, a szlovákok, a ciprusiak, az örmények, a görögök, és a szerbek is szerepelnek. A magyar női csapat junior, ifjúsági, és felnőtt versenyzőkkel szerepelt a lengyelországi nemzetközi tornán, és többen éremmel térhettek haza az erős versenyről.A soproniak tehetsége, Kovács Nikolett (70kg) már 2019-ben a serdülő Európa-bajnokságon és a júliusi junior Eb-n is érmes volt. Mindkét eseményre Tbilisziben került sor, így Nikinek is örömteli volt végre más országban versenyezni, és remekül teljesített az egész Szilézia Openen. A lengyel Oliwia Scislawska után egy újabb hazai ökölvívót győzött le, Aleksandra Cyrek sem tudta őt megállítani. Niki a fináléban egy újabb lengyellel került szembe, Aleksandra Jankowiak az egyik legjobb juniorjuk a házigazdának, de teljesen egyenlő erők küzdelmét hozta az összecsapás. A 16 éves Niki keményen harcolt, minden helyzetből ütni próbált, támadó bokszot mutatott be, mint a korábbi mérkőzésein is. A szoros csatát követően a lengyel kezét emelték a magasba megosztott pontozást követően, így a házigazda szerezte meg a súlycsoport aranyérmét, de Niki ismét bizonyította, hogy nagy értéke a magyar ökölvívásnak.„Egyetlen magyar döntősként a soproni Kovács Nikolett lépett ringbe az ötödik versenynapon lengyel ellenféllel szemben. Niki ismét megmutatta ezen a versenyen is, hogy jól bírja a sorozatterhelést, mentálisan, és fizikailag is jó állapotban van. A döntőben egy nagyon szoros küzdelmet láthattunk, versenyzőnk arannyal felérő ezüstérmet szerzett,” értékelte az ötödik versenynapot Seres Attila.

Közelgő események