Kovács Richárd a Bocskain térne vissza

Az olimpiai 5. helyezett, Eb- és Európai Játékok-bronzérmes Kovács Richárd bízik benne, hogy a jövő évi Bocskai-emlékversenyen visszatérhet a szorítóba azután, hogy két vállműtétje miatt a párizsi játékok óta nem versenyezhetett.

A nyíregyháziak kisváltósúlyú klasszisa a tavalyi olimpiára úgy készült fel, hogy mindkét vállával problémái voltak, majd egy éve megoperálták a bal vállát, ami szépen gyógyult, ám májusban kiderült, hogy a jobb vállát is műteni kell.

Kovács az M1 aktuális csatornának beszélt arról, hogy milyen állapotban van, és mit szeretne megvalósítani a jövőben. A 28 éves bokszoló elmondta, hogy nagy tervei voltak erre az esztendőre, a szeptemberi liverpooli világbajnokságon szeretett volna elindulni, illetve a profik között is szeretett volna bemutatkozni, ám ez mind a meghiúsult, amit nehezen élt meg. Viszont most már csak azzal foglalkozik, hogy jövőre ott lehessen a ringben.

„Nagyon hiányzott az ökölvívóterem, s örülök, hogy már itt lehetek – jegyezte meg a kiváló öklöző, aki hosszú rehabilitációs időszak után megkezdte az edzéseket is, ám még nem teljes intenzitással tréningezik, egyelőre fokozatosan terheli a műtött testrészeit. – Úgy érzem, hogy a rehabilitáció jól sikerült, de igazából ez akkor fog kiderülni, amikor teljes erővel beleállok az edzésekbe és hosszabb ideig nagy terhelést kapnak majd a vállaim.”

A teljes intenzitású munkát reményei szerint januárban kezdheti majd meg, s ha minden jól halad, akkor márciusban, a kontinens egyik legnagyobb múltra visszatekintő nemzetközi amatőr versenyén, a debreceni Bocskai-emlékversenyen térhet majd vissza.

„Nem akarok semmit elkiabálni, de nagyon bízom benne, hogy a Bocskaira maximálisan fel tudok készülni és jól szerepelek majd rajta. Majd meglátjuk” – mondta Kovács, akinek továbbra is tervei között van a bemutatkozás a profik között, amire akár már jövőre sor kerülhet.

Facebook
Twitter
LinkedIn