hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Emléktáblát avattak Kiskunhalason

Kiskunhalas ökölvívó sportja idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Ez alkalomból emléktáblát avattak mindazok tiszteletére, akik az elmúlt évtizedekben bokszolóként öregbítették a Halasi Box Club hírnevét. A rendezvényen megjelent Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is.
Az elmúlt 70 évben közel 300 bokszoló képviselte Kiskunhalast a ringben. A legendás CSB meccsek a valamikori SERNEVÁLL (később Ezerjó étterem, Állami gazdaság székháza), City Irodaház színpadán voltak, egészen 1967-ig, a szervezők ezért tervezték ide az emléktábla avatóünnepségét.

A 70 év tiszteletére elhelyezett táblával, a halasi bunyó megteremtője, ­Csenki Ferenc emléke előtt is tisztelegtek, aki 1947-ben megalapította a Kiskunhalasi AC ökölvívó szakosztályát. A Pro ­Urbe díjas edző, aki 2010-ben hunyt el 88 éves korában, anno­ így nyilatkozott: „Több gyerekből nemcsak sportolót, hanem embert is kellett faragni. Volt, akit én vettem rá, hogy végezze el az iskolát, majd munkát is szereztem neki. Másokat a családi életre kellett megtanítani.”

“Csenki Feri bácsi nélkül mindez nem jöhetett volna létre, mi ma csak azt visszük tovább, amit ő elkezdett. ­Feri bácsi­ emberi tartását, tisztességét és edzői, nevelői pályafutását a város ­díszpolgári címmel ismerte el. Mi egy kis, vidéki utánpótlás-nevelő egyesület vagyunk. Büszkék vagyunk azokra, akik itt bokszoltak, azokra is, akik halasiként másutt folytatták a pályafutásukat. Emlékeznünk kell a megtett útra, az emlékeinket őriznünk illik – mondta el Mester Sándor, a Halasi Boksz Club titkára.
Úgy gondoljuk viszonylag egyedülálló, hogy egy kisváros, egy kisegyesület megemlékezik azokról, akik ezt a nagyon nehéz, de nagyon szép sportot űzték az elmúlt több, mint fél évszázadban.
Az elmúlt 70 év nagyon sok örömöt, és néha bizony csalódást is hozott, de mi most a szépre kívánunk emlékezni! Nem voltak világrengető nagyságaink, bár azt hiszem a Holló testvérek, Óbendrof Józsi, a Halász fiúk, Kincses Gyuri – és még szerencsére jópár, derék halasi bokszoló – Neve nem cseng ismeretlenül az ökölvívást kedvelő és értő emberek előtt.
Úgy gondoltuk, ez az alkalom megfelelő ahhoz, hogy az első halasi ökölvívó mékőzés 70. évfordulóján megálljunk egy kicsit, és emlékezzünk.”
Az emléktábla az ­egykori Sernevál/Ezerjó épületére került. Egy halasi kőfaragómester, Pap ­Csaba, és egy volt halasi válogatott ökölvívó, Kozma ­Anita – aki jelenleg szobrász tanszakos egyetemi hallgató – közös munkája.

(a halasinfo.hu alapján)

Közelgő események