hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Vadász is, Balzsay is elégedetten utazhat el Londonból

A KSI versenyzője, a kézsérüléséből visszatérő Vadász András sikeresen debütált a World Series of Boxing sorozatban a brit színeket képviselve, hozzásegítve a British Lionhearts csapatot a legjobb négy közé jutásban. A 24 éves váltósúlyú (69kg) versenyző 2-1-es pontozással múlta felül a francia Mohamed Ali Ouali-t, és Harcsa Zoltánt követően második magyarként mutatkozhatott be a WSB hetedik szezonjában.
Ouali már rendelkezett korábbról magyar tapasztalattal, 2010-ben egy ifi nemzetközi tornán Bene Gergő legyőzte őt, míg Szilvai László ellen győzedelmeskedett egy évvel később. Vadász szintén 24 éves francia ellenfele korábban nyolc profi meccset bokszolt, sokkal jobban hozzá volt szokva a hosszabb mérkőzésekhez, és ez a mérkőzés második periódusában meg is mutatkozott.

Vadász Andris bátran kezdett, és a második menetben egy remekül kivitelezett balost követően számoltatott is ellenfelére. A harmadik és negyedik menet hullámzását követően Vadász Andris szíve a helyén volt, és nagyon kellett a záróakkord, hogy arra a bizonyos “i” betűre fel tudja tenni a pontot. Az olasz, és a lengyel pontozó jobbnak látta összességében, így a német mérkőzésvezető az ő kezét emelte a magasba.

“Szenzációs élmény volt itt Londonban bokszolni, és győztesen elhagyni a szorítót. Belülről teljesen úgy éreztem, ahogy a bírók is látták a mérkőzésem. Az első szoros menetet követően sikerült alaposan meglepnem a franciát a másodikban. A harmadik, és a negyedik menet szerintem is elment, de az ötödikben mindent beleadtam, hogy megnyerhessem a meccset. Az eredményhirdetésnél féltem egy kicsit, de a kényszerű kihagyást követően még erősödni fogok a júniusi Európa-bajnokságig.” – értékelte teljesítményét Vadász András.

“Bízom benne, hogy ez a WSB teljesítmény erőt ad Vadász Andrisnak a közelgő Európa-bajnokságra. Az első, a második, és az ötödik menetet nyerte meg nálam is, és a leütés sokat segített abban, hogy végül győztesen hagyja el a ringet. Kézsérülését követően három hét edzéssel a háta mögött örömteli, hogy ennyit bírt, és győzött.” – tette hozzá ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány, aki a ringsarokban segítette Vadász Andrást Londonban.

Közelgő események