hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Kovács Mária szép születésnapi ajándéka

A szófiai leány junior és ifjúsági Európa-bajnokságon igazán mozgalmas napot élhettek át a magyar delegáció tagjai, tennivaló és szurkolnivaló akadt bőven. Kovács Mária és Ancsin Katalin edzők rohangálhattak a két szorító közt, mivel nyolc versenyzőjük lépett ringbe. Ami azonban ennélsokkal lényegesebb az az, hogy hatszor a magyar lány kezét emelték magasba és így már öt versenyzőnk is érmes. Ennél szebb születésnapi ajándékot nem is kaphattam volna – mondta a ma születésnapját ünneplő Kovács Mária. Sőt, mivel csütörtökön újabb esélyek nyílnak a érmeink számát növelni, a versenyzői javasolták Marcsinak, hogy úgy készüljön, hogy megtoldhatja a születésnapját plusz egy nappal. Ezt senki sem bánná!

Eredmények:

Juniorok

52 kg Lakotár Hanna – Rafaela Arampatzi (görög) 4-1 – a 8 közé jutásért
Lakotár nagyon eredményesen oldotta meg a feladatát, a vívó stílus diadala volt a mérkőzés, ellenfele el sem tudta érni a magyar lányt. Lakotár holnap már az éremért folytatja.

54 kg Kiss Bettina – Amelie Jostebi (norvég) 5-0 – a 8 közé jutásért
Kiss a folyamatos harcos bunyójával felőrölte az ellenfelét és így lépett tovább. Kiss holnap már az éremért folytatja.

63 kg Matesz Viktória – Stefanie van Berge (német) 1-4 – a 4 közé jutásért
A német lány közel két fejjel magasabb volt. Matesz küzdőszelleme ennek ellenére sem lankadt, kiadott magából mindent, de ez most még kevés volt.

66 kg Ambrus Viktória – Olesia Krysiuk (ukrán) 4-1 – a 4 közé jutásért
Hullámzó mérkőzés volt, az első menetet a magyar lány, a másodikat az ukrán vitte, Ambrus végül az elsöprő harmadik menettel pipálhatta ki a meccset. Ambrus a döntőbejutásért folytatja

Ifjúságiak

51 kg Kondákor Emília – Anzelika Stepanyan (örmény) RSC R1 2:40 – a 4 közé jutásért
Egy menetet sem tartott a mérkőzés, 20 mp-cel a vége előtt a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet, kiszámolta az örményt. Kondákornak sikerült bal kézzel mindig keresztbe ütnie, jól tartotta távolságot, fölénye hamar kirajzolódott. A düntőbejutásért zajlik a következő meccse.

54 kg Katerina Rohova (ukrán) – Károlyi Gabriella – RSC R3 2:07 – a 4 közé jutásért
Károlyinak sajnos nem sikerült a továbbjutás, a bíró a harmadik menetben kiszámolta a Gabit, miután a második menetben erre már kétszer szintén sor került. Az ukrán jobb volt.

57 kg Nagy Angéla – Juliana Yesipenka (fehérorosz) RSC R1 2:58 – a 4 közé jutásért
Nagy hatalmas iramot diktált, hamar sikerült megfékeznie az ellenfelét, akire a kiszámolás várt a meccs első percében. Nagy is az elődöntőben folytathatja.

60 kg Finesz Kamilla – Christina Zorlescu (román) 5-0 – a 4 közé jutásért
Mind a három menetet uralta, a román lány a közelébe sem került annak, hogy egyszer is eltalálja. Finesz is elődöntős.

Csütörtöki magyar program:

Juniorok

46 kg Monostori Lidia – Clara Eve Brien (ír) a 4 közé jutásért
48 kg Simon Evelin – Gula Alota (olasz) a 4 közé jutásért
52 kg Lakotár Hanna – Giorgia Rossi olasz) a 4 közé jutásért
54 kg Kiss Bettina- Veronika Pawlak (lengyel) a 4 közé jutásért

Ifjúságiak

51 kg Kondákor Emília – Anastasisa Lisinska (ukrán) a döntőbejutásért
57 kg Nagy Angéla – Donjeta Sadiku (koszovoi) a döntőbejutásért
60 kg Finesz Kamilla – Cagia Aluc (török) a döntőbejutásért
+81 kg Juhász Adrienn – Maria Dziansava (fehérorosz) a döntőbejutásért

Közelgő események