hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Bejött a papírforma

A Papp László Női és Férfi Ökölvívó Országos Bajnokság második napja a tervek szerint telt. Senki sem okozott meglepetést.

Talán a közönség a februári Bocskai István Emlékversenyen látott Harcsa Zoltán- Cservenka Róbert visszavágót várja a legjobban. Azonban nem csak a két ökölvívó lépett ringbe szerdán. A második napon is 38 mérkőzést láthatott az, aki kilátogatott.

„Ez még csak a második nap. Nyilván a favoritok folyamatosan haladnak előre, majd az elődöntőben, döntőben fognak találkozni egymással. Akkor nyilván sokkal izgalmasabbak lesznek a mérkőzések.  Az igazság az, hogy most olyan felkészülési fázison mentek keresztül az elmúlt időszakban, Üzbegisztánban és Kubában voltak edzőtáborban, aminek szeretném látni a hatását a srácokon. Nekünk a fontos az, hogy az olimpiai kvalifikációra milyen versenyzőket viszünk ki. Nyilván ez is választási szempont, hogy a magyar bajnokságot ki nyeri meg.”– foglalta össze a második napot Erdei Zsolt a szövetség alelnöke.

Harcsa Zoltán és Cservenka Róbert számára is elkezdődött az országos bajnokság. Mind a ketten győzelemmel mutatkoztak be.
„Most van bennem egy óriási bizonyítási vágy mind magam felé, mind pedig a közönség felé. Nyári Patrik egy nagyon jó ellenfél volt. Úgy gondolom első mérkőzésre a maximumot kihoztam magamból, amit kellett. Nyilván a folytatástól sokkal jobbat fogok várni, meg sokkal jobbat szeretnék nyújtani.”– értékelte mérkőzését Harcsa Zoltán
Az európa-bajnoki bronzérmes ökölvívóhoz hasonlóan Cservenka Róbert mérkőzése is végig ment.
„Életem egyik legrosszabb, legszenvedősebb mérkőzése volt. Azt nem éreztem, hogy boxolni akarna a fiú, inkább a túlélésre ment. Szerettem volna bizonyítani a kazah edzőnek, aki itt van nálunk. Most látott először boxolni. Holnap már egy iskolázottabb ellenféllel küzdhetek meg, ott majd megmutatom mit tudok.”– értékelte első mérkőzését a pécsi ökölvívó.
A Papp László Női és Férfi Ökölvívó Országos Bajnokság csütörtökön 14 órától a Körcsarnokban folytatódik.
Fotó: Ezüstszegi Kristóf

Közelgő események