hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Az év legjobbjai II.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetségben is megválasztották az év legjobb női és férfi versenyzőjét. A hölgyeknél az egri Oláh Eszterre, míg a férfiaknál a kőszegi Hámori Ádámra esett a választás. Nézzük milyen volt 2019 Hámori Ádám számára.

Kérdés: Milyen versenyeid voltak idén?

Hámori Ádám:  Év elején a Bocskai, ahol az első körben kiestem egy angol srác ellen. Majd bunyóztam Iránban, Spanyolországban, Szerbiában, ezeken a versenyeken már sikerült nagyon jó teljesítményt nyújtanom, de az eredmények nem jöttek.

Nem sokat idegeskedtem rajta, bíztam benne, hogy majd az Európa Játékokon kijön a lépés. Sajnos ott is óriásit kellett csalódnom, felmerült bennem, hogy nincs értelme csinálni.

Majd új lendületet véve már a VB-re készültem és egy győztes meccs után a legjobb 16 között búcsúztam a későbbi ezüstérmes ellen.

Majd jött két nemzetközi edzőtábor, amelyek véleményem szerint nagyon hasznosak voltak, a világ legjobbjaival készültünk.

Az év zárása a magyar bajnokság volt, ahol egy meccsem sem ment végig a győzelemig tartó úton.

Kérdés: Milyen volt ez az éved? Mennyire vagy elégedett?

Hámori Ádám:  Összességében felemás érzéseim vannak, de bízom benne, hogy jövőre valóra válik az álmom és kijutok Tokióba. Mindent megteszek érte.

Kérdés: Melyik volt az idei kedvenc versenyed és miért?

Hámori Ádám: Az Európa Játékok volt a kedvenc, még a történtek ellenére is. Mindig nagy élmény egy ilyen nagyszabású sportrendezvényen részt venni és azt a feelinget átélni.

Kérdés: Hogy néz ki az év vége? Mennyi edzés lesz az ünnepek alatt/után?

Hámori Ádám: Az év vége lazább, mint az eddig megszokott hetek, a munka nem áll meg, de nagyobb hangsúly van az erősítésen és az edzések mellett dolgozok is. Sok időt szeretnék a családommal és a barátaimmal tölteni.

Kérdés: Mi az idei év tanulsága?

Hámori Ádám: Pozitív és negatív tapasztalatokat is szereztem, próbálok csak a jókra koncentrálni. Nagy a bizalmam az új válogatott edző felé, kíváncsian várom mire leszünk képesek az ő irányításával.

Kérdés: Mi lesz jövőre?

Hámori Ádám: Márciusban az európai kvalifikáció és májusban a világkvalifikáció, nyáron pedig az Olimpia. Ezek a legfontosabb versenyek, kvótát kell szerezni. Mindent ennek a célnak rendelek alá.

Kérdés: Mik a jövő évi célok?

Hámori Ádám: Ott akarok lenni az Olimpián, mint versenyző. Ez a legfontosabb.

Fotó: Ezüstszegi Kristóf

Közelgő események