hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

A kőszegi Buza testvérek magabiztos sikerekkel kezdték az Énekes emlékversenyt

A második, immáron negyeddöntős versenynapra került sor az Énekes István ifjúsági emlékversenyen, Budapesten. A kőszegi Buza Rafael nemzetközi szinten magasan jegyzett teljesítménnyel rukkolt elő, míg testvére, Rómeó is magabiztosan győzött a versenyen. A kétszeres junior Eb-bronzérmes pécsi Samu Ferenc is imponáló teljesítménnyel fejezte be a második versenynapot.

A fiúk versenyében a könnyűsúly (60kg), a kisváltósúly (64kg), a váltósúly (69kg), és a középsúly (75kg) küzdelmei zajlottak a második napon. Mindegyik kategóriában parázs, kiegyenlítettebb összecsapások láthattunk, és az elődöntők nagyon izgalmas párharcokat vetítenek előre.

A mérlegelésen végül 89-en jelentek meg, amely szerencsére előrelépés a korábbi évhez képest. A versenyre ezúttal a Vasas Sport Club Gedó György ökölvívó termében kerül sor, és a 2003-ban, és 2004-ben született női és férfi ökölvívóink vehetnek részt.

Az ifjúsági korosztály részére idén világbajnokságot, majd ősszel Európa-bajnokságot is rendeznek, továbbá Magyarország is házigazdája lesz májusban az erős Bornemissza nemzetközi emlékversenynek ebben a korcsoportban, így nagy jelentősége van az összecsapásoknak.

A Covid-19 koronavírus helyzetre, a harmadik hullámra való tekintettel továbbra is szigorú egészségügyi szabályok az érvényesek, így van ez az Énekes emlékversenyen. A hazai esemény nyomon követhető a Magyar Ökölvívó Szakszövetség YouTube oldalán, így minden rajongó szurkolhat a kedvenceinek.

A nap mérkőzése

A kőszegi Buza Rómeó immáron a váltósúlyban (69kg) szerepel az Énekes István emlékversenyen, Rafael testvére tavaly nagy meglepetésre nem tudta megnyerni a junior magyar bajnokságot. Töretlen lendülettel folytatta az edzéseit, és mindenképpen le akarja tenni a névjegyét immáron az ifjúságiak között is. Jelentős magassági fölényét sikeresen kamatoztatta a Honvédos Kincses Noel ellen, aki mindent megtett annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a kőszegi bokszolóhoz. Buza Rómeó egyhangú pontozással győzte le tehetséges ellenfelét, és a legjobb négy között Krekó Dániel ellen léphet ringbe, aki Pongrácz Márkot győzte le magabiztosan.

A nap összefoglalója

Száraz Gergő más küzdősportokból váltott az ökölvívásra, és nagy meglepetésre az ifjúsági Eb-bronzérmes Zuró Zsoltot legyőzve ifjúsági magyar bajnoki címet ünnepelhetett tavaly októberben a debreceni eseményen. A fordított alapállású csepeli versenyző nemcsak hosszabb kezeit használta ki Kovács Bence ellen, de nagyobb technikai tudását is, így magabiztosan jutott be a legjobb négy közé.

A kőszegi serdülő Eb-ezüstérmes Buza Rafael nagy izgalommal várta az Énekes István emlékversenyt, és nagy sebességgel kezdte az összecsapást Horváth Krisztián ellen, aki ugyan címvédőként lépett ringbe, de nem esélyesként a mai versenynapon. Rafael sokat erősödött, és annak ellenére, hogy idén még csak 17 éves lesz, nagyon érett bokszot mutatott be a negyeddöntőben, nagy fölénnyel győzve le ellenfelét.

A pécsi Samu Ferenc junior Eb-bronzérmet szerzett 2018-ban és 2019-ben is, az ifjúságiak között még kevés eseményen szerepelt a koronavírus miatt. Alvics Gyula fordított alapállású tanítványa uralta a ringet Kis Kenéz Norberttel szemben már az első percben, és határozott ütésekkel jelezte fölényét. Ellenfele edzői nem akartak ezen a mérkőzésen kockáztatni, és eladták a küzdelmet, így Samu is magabiztosan lépett a legjobb négy közé.

A balatonlellei Csiszár Zalán nagy szívvel bokszolt az első napon, és meg tudta fordítani összecsapását a nyíregyházi Petrimán Patrik ellen, amely olyan lendületet adott neki, hogy egy őszinte boksszal Budai Róbertet is legyőzte. A serdülő Eb-bronzérmes Horváth Máté rövid időt töltött a ringben a kőbányai Szűcs Richárd ellen az első napon, de a dunaújvárosi tehetség ezúttal végig bokszolhatott az újpesti Simon Attilával szemben. Győzelméhez nem fért kétség, így Csiszár ellen bokszolhat a legjobb négy között a váltósúlyban (69kg).

Közelgő események