hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Kiss Levente remek boksszal a nyolcba jutott, és Szigetvári Bendegúz is győzelemmel nyitott Kielcében

Az ifjúsági világbajnokság negyedik napja volt a magyar delegáció számára a legsikeresebb, három versenyzőnk közül kettő is győztesen hagyta el a ringet. Szigetvári Bendegúz felőrölte szlovén ellenfelét, míg felnőtt országos bajnokunk Kiss Levente nagy csatában győzte le minőségi indiai riválisát, és ő már a legjobb nyolc között van ezzel a sikerrel.

A magyar ifi csapat legjobbja, junior Eb-ezüstérmesünk, és felnőtt bajnokunk Kiss Levente sorsolása nem nevezhető éppen a legkönnyebbnek. Az európai tornákon is ismerős indiai Jugnoo ellen nyitotta meg szereplését a legjobb tizenhat között a világbajnokságot, és ettől lett volna sokkal könnyebb rivális is elsőre.

Levente nagy lendülettel kezdte az összecsapást, motivációban, és lendületben szokásához híven nem volt hiány ezúttal sem. Levi nem tartozik a legmagasabb szupernehézsúlyú versenyzők közé, de az indiai sem, így ezúttal ez nem befolyásolta a taktikát, és az első felvonást követően három pontozónál is vezetett a magyar tehetség.

Egyenesei remekül ültek a második menetben, és szépen építgette az előnyét a második menet végére. Levinek maradt energiája a harmadik menetre is, mindent elsöprő lendülettel akarta irányítani az összecsapást, és ennek jutalma nem is maradt el, 4:1-es megosztott pontozással győzte le riválisát. Eddig nem sok versenyzőnek sikerült indiai ökölvívót legyőzni Kielcében, ezzel Kiss Levi nagy tettet hajtott végre. A legjobb nyolc között az orosz Ivan Onyiscsenko ellen léphet ringbe, aki a súlycsoport jelenlegi ifjúsági Európa-bajnoka, de felnőtt magyar bajnokunk klasszis riválisával szemben sem esélytelen.

Petrimán Patrik (64kg) a németek egyik rutinos ifjúsági versenyzője, Franklyn Dwomoh ellen lépett ringbe az esti programban a 32 között. Német ellenfele három korosztályos Európa-bajnokságon járt 2016-ban, 2017-ben, és 2018-ban, csapattagságát hosszabb idő után szerezte vissza. Patrik számára mindössze 21 másodpercig tartott a világbajnokság, az erőtől duzzadó Dwomoh padlóztatta a magyart, és a mérkőzésvezető beszüntette az összecsapásukat.

Szigetvári Bendegúz volt a harmadik ringbe lépő magyar a mai napon, a súlycsoport egyik legrutintalanabb tagja, a szlovén Dejan Leburics ellen kezdhetett. Az érdi versenyző mindenképpen rutinosabb, és esélyesebb volt a szlovén versenyzőnél, amelyet érvényre is juttatott Kielcében.

Bendegúz sokat mozgott előre az első menetben, és igyekezett az első pillanattól kezdve irányítani a küzdelmet. Szlovén ellenfele próbálta elkerülni a magyar pofonokat, és egy-egy kontrája még ült az első felvonásban. Az érdi versenyző rendületlenül ment előre, fáradó szlovén ellenfelét szépen fokozatosan őrölte fel percről percre, a harmadik menetben Leburics már csak a védekezéssel törődött. Szigetvári egyhangú pontozással jutott be a legjobb tizenhatba, másodikra neki a junior Európa-bajnok orosz Mihail Uszov következhet.

Közelgő események